Pesti Srácok

Lebontották az illetéktelenül felállított betonkereszteket Úzvölgyében – A román nacionalisták fenyegetőzni kezdtek

null

Csütörtökre virradó éjjel elbontották az illegálisan felállított betonkereszteket az úzvölgyi katonatemetőben. A román nacionalisták által jogsértő módon felállított emlékművekről a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy azokat el kell távolítani Bár korábban Dormánfalva és a Bákó Megyei Prefektúra is hangosan tiltakozott az ítélet végrehajtása ellen, most úgy tűnik, csendben mégis teljesítették kötelezettségüket. A Calea Neamului nevű nacionalista-soviniszta román szervezet vezetője időközben bejelentette, hogy útban van Úzvölgyébe, és hogy „a valódi harc csak most kezdődik",

A Maszol.ro értesülései szerint a Bákó megyei Dománfalva (Dormănești) önkormányzata által engedély nélkül elhelyezett, az állítólagosan ott eltemetett román katonák emlékére emelt kereszteket a Csíkszentmárton javára szóló jogerős bírósági ítélet után csütörtökön felszedték és egy Bákó megyei teherautóra pakolták, majd elvitték a helyszínről. A portál megkereste Dománfalva polgármesterét, Toma Constantint, aki titkárnője szerint nem tartózkodott a hivatalban. Ezen egyébként a cikk bevallása szerint nem lepődtek meg, mert amikor Úzvölgye ügyében korábban is keresték, sosem volt elérhető.

Birtalan Sándor, Csíkszentmárton polgármestere járt a helyszínen, és a Maszol kérdésére megerősítette, „valakik” valóban felszedték az összes betonkeresztet, de amikor ő a helyszínre érkezett, már senkit nem talált ott, így nem volt kitől megkérdeznie, hogy ki küldte oda a munkásokat. Dormánfalva nem értesítette Csíkszentmárton községet a beavatkozásról, a polgármester így csak reméli, hogy ők hajtották végre a bírósági ítéletet. Birtalan Sándor kiemelte, megnyugvást jelent számukra az, hogy a temetőt visszarendezték eredeti állapotába.

Közben Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Facebook-bejegyzésben jelentette be:

PestiSracok facebook image

Hozzátette: az erőfeszítéseik nem voltak hiábavalók, és Dormánfalva felismerte, hogy kötelezettségüket teljesíteniük kell.

Borboly Csaba megemlítette az is, hogy „nagyon sok fenyegetést" kapott az elmúlt hónapokban, de nem foglalkoztak ezekkel, a kollégáival folytatták a munkát.

– írta a tanácselnök.

Constantin Toma, a Bákó megyei Dormánfalva (Dărmănești) polgármestere küldött egy csapatot az úzvölgyi katonatemetőbe csütörtökre virradó éjszaka, hogy lebontsa a 2019-ben illegálisan felállított betonkereszteket – számolt be a Ziaruldebacau.ro. A portál szerint az úzvölgyi sírkertben csak az Európai Unió és Románia zászlaja marad meg az új parcellán. Az emlékművet ugyanakkor Dormánfalvára helyezik át, a kereszteket pedig a bákói hősök temetőjében állítják fel újra.

Ezt követően Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului (Nemzet Útja) nevű szélsőségesen nacionalista-soviniszta szervezet vezetője a Facebook-oldalán jelentette be híveinek, hogy „a román hősök emlékműveit” az éj leple alatt „eltüntették”. Az Úzvölgyében már nem ismeretlen román hangadó azt írta:

A vitatott magyar katonai temetőben egyébként nincsenek román katonák eltemetve, mert azok, akikre ők hivatkoznak, illetve akiknek a névsorát rendszeresen felolvassák, máshol alusszák örök álmukat, ezt a román hatóságok is megerősítették korábban.

Benkő Erika, az úzvölgyi perbe Csíkszentmárton mellett beszálló Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője a Maszol cikkét megosztva úgy kommentálta az eseményeket, hogy „egy nagyon ronda ügyet sikerült lezárni”. Ugyanakkor kifejtette:

Mint ismert, a Bákó Megyei Törvényszék február 14-ei ítélete jóváhagyta a Moinești-i Bíróság tavaly márciusban hozott határozatát, amely kimondta, hogy a dormánfalvi önkormányzat törvénytelenül jegyeztette be sajátjaként a ma már elnéptelenedett Úzvölgye falu katonatemetőjét – amit a Hargita megyei Csíkszentmárton gondozott, és amit a közemlékezet első világháborús magyar és német hősök végső nyughelyeként tartott számon (a temetőben 1994-ben második világháborús emlékművet is állítottak) –, ezért a telekkönyvből törölni kell a moldvai város tulajdonjogát.

Dormánfalva 2019 áprilisában román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő falu katonatemetőjében, s egy román emlékművet és több mint 50 betonkeresztet állított fel az állítólagosan ott nyugvó román katonák emlékére (később a román hősi halottakat számon tartó országos bizottság is elismerte, hogy az elesett román katonákat másutt hantolták el). Az építkezési felügyelőség és a művelődési minisztérium is megállapította, hogy Dormánfalva törvénytelenül hozta létre a román katonasírok parcelláját a magyar katonai temetőben.

2019. június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű ortodox szertartású felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt. Azóta a román nacionalista szervezetek több megemlékezést is tartottak a katonatemetőben, és bár a bíróság kimondta – a múlt héten jogerősen is –, hogy a román parcellát önkényesen alakították ki, és le kell bontani a kereszteket, a Calea Neamului szélsőséges szervezet és a magyarellenességéről hírhedt, futballhuligánból lett parlamenti képviselő, George Simion is kijelentette, hogy „minden áron megvédik a temetőt”.

Az úzvölgyi katonatemető ügyével portálunk több ízben is foglalkozott, elsőként 2019-ben, László Petra és Csibra Tibor tudósítottak a helyszínről a kegyhelyet ért első támadások után. Erről bővebben ITT olvashatnak.

Forrás: Maszol.ro; Fotó: MTI/Kátai Edit

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.