román nacionalisták
Már Klaus Iohannist is zavarja a román szélsőjobboldal túlzott előretörése
Klaus Iohannis szerint az idei romániai és európai parlamenti választások eredményének a román társadalom demokratikus érettségét kell tükröznie, Románia nem fogja megengedni, hogy szabadságon és demokrácián alapuló értékrendjét szélsőséges irányzatok kezdjék ki.Székelyföld Trianonját hozhatja 2024 – A magyar temetőt meggyalázók pártja átvenné Románia irányítását
Az úzvölgyi katonatemetőből az Európai Parlamentig masíroznak a temetőromboló román szélsőségesek. A nyíltan hungarofób Románok Egyesüléséért Szövetség, azaz az AUR a legnépszerűbb romániai pártként az európai konzervatív pártok asztalára is feltenné a bocskorát az EP-választások után, de akár hatalmi pozícióba is kerülhetnek Romániában 2024-ben. Ha ez megtörténik, akkor a közigazgatási határok újrarajzolásával szét fogják darabolni a Székelyföldet.Szélsőséges román nacionalisták tartanak vonulást Sepsiszentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyön nincs szükség "provokátorokra, szélsőséges vonulókra, rendbontókra, akiknek nyilvánvaló céljuk a helyi közösség békéjének megzavarása" – írta pénteken közösségi oldalán Antal Árpád polgármester a városban felvonuló román nacionalista szervezetekre utalva.Nem bírságolt a román csendőrség az újabb keresztállítás miatt az úzvölgyi katonatemetőben
Nem bírságolt a román csendőrség az úzvölgyi katonatemetőben múlt szombaton történt újabb keresztállítás miatt – írta szombaton a Krónika erdélyi portál a Hargita megyei csendőrségre hivatkozva.Lebontották az illetéktelenül felállított betonkereszteket Úzvölgyében – A román nacionalisták fenyegetőzni kezdtek
Csütörtökre virradó éjjel elbontották az illegálisan felállított betonkereszteket az úzvölgyi katonatemetőben. A román nacionalisták által jogsértő módon felállított emlékművekről a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy azokat el kell távolítani Bár korábban Dormánfalva és a Bákó Megyei Prefektúra is hangosan tiltakozott az ítélet végrehajtása ellen, most úgy tűnik, csendben mégis teljesítették kötelezettségüket. A Calea Neamului nevű nacionalista-soviniszta román szervezet vezetője időközben bejelentette, hogy útban van Úzvölgyébe, és hogy „a valódi harc csak most kezdődik",Első fokon a Sepsi OSK nyerte a magyarellenes rigmusok skandálása miatt félbeszakított meccset
A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága első fokon a Sepsi OSK javára ítélte annak a román élvonalbeli mérkőzésnek a három pontját, amelyen a vendégcsapat FCU 1948 Craiova szurkolói magyarellenes rigmusokat skandáltak, ezért a játékvezető félbeszakította a játékot.Magyarellenes rigmusok miatt felfüggesztették a Sepsi OSK–FCU 1948 Craiova labdarúgó-mérkőzést a román bajnokságban
A bíró előbb a 26. percben félbeszakította, majd végleg lefújta a vasárnapi Sepsi OSK–FCU 1948 Craiova labdarúgó-mérkőzést a román bajnokság élvonalában, miután a vendégegyüttes szurkolói magyarellenes rigmusokat skandáltak.Újabb magyarellenes hergelés az Úz-völgyi katonatemetőben (Videó)
A román nacionalisták újabb magyarellenes akciót hajtottak végre az Úz-völgyi katonatemetőben. Mihai Tirnoveanu, a Calea Neamului egyesület vezetője és az uszítás szervezője azt mondta, "minden évben idegen jelképeket találnak itt, de nem tűrik tovább".Balog Zoltán arcra adott csókkal békített meg egy román nacionalistát (Videó)
Érdekes élményben volt része annak a román nacionalistának, aki Gyulafehérváron egymaga tüntetett a Bethlen Gábor-szobor felavatása ellen. A férfi valószínűleg arra számított, hogy sikerül kiprovokálnia magánakciójával valamilyen erőszakos fellépést, azonban Balog Zoltán választ adott a fellépésére.Ajánljuk még