Pesti Srácok

Moszkva: Macron nemkívánatos a BRICS csúcstalálkozóján

null

Oroszország közölte dél-afrikai partnereivel, hogy helytelennek tartja Emmanuel Macron francia elnök részvételét a BRICS-országok csúcstalálkozóján – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes újságíróknak csütörtökön, Szocsiban. A Brazíliából, Oroszországból, Indiából, Kínából és Dél-Afrikából álló BRICS-országcsoport csúcstalálkozóját, amelyen új tagállamokat vehetnek fel, a tervek szerint augusztus 22–24-én tartják meg Johannesburgban.

– mondta a miniszterhelyettes. Korábban Catherine Colonna francia külügyminiszter Pretoriában a dél-afrikai hivatali partnerével, Naledi Pandorral folytatott megbeszélése után azt mondta, hogy Macron fontolóra veheti a BRICS-csúcson való részvételt, ha meghívást kap rá. Rjabkov kifejezte abbéli örömét, hogy Washington "plagizálta" Moszkva ötletét, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának atomhatalmait bevonva új formátumot javasolt a nukleáris támadófegyverek csökkentéséről rendelkező START-szerződés számára. Hozzátette, hogy Moszkvának a megállapodáshoz való visszatérése csak akkor lehetséges, ha az Egyesült Államok felhagy az oroszellenes kurzusával, amitől azonban egyelőre távol áll. Mint mondta, Moszkva és Washington között periodikusan történik "jelzésváltás", a felek között "szituatív párbeszéd" folyik, de egyelőre nincs alapja a további lépéseknek. Rjabkov szerint az Egyesült Államok elzárkózik a komolyabb tárgyalásoktól.

A külügyi tárca helyettes vezetője a biológiai biztonságról Szocsiban rendezett konferencián azt hangoztatta, hogy Oroszország továbbra is szorgalmazni fogja az ukrajnai laboratóriumok ügyének érdemi megvitatását a biológiai- és toxinfegyverek tilalmáról szóló egyezmény keretében. Moszkva legsúlyosabb aggodalmának adott hangot az amerikai védelmi minisztérium közvetlen segítségével, az orosz határok közelében, egykori szovjet köztársaságokban végzett állítólagos katonabiológiai tevékenység miatt. Mint mondta, az Egyesült Államok ezzel kapcsolatban továbbra is adós a magyarázattal.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Reuters/Stephanie Lecocq

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.