Pesti Srácok

Rétvári Bence: háborús időkben a háborúból ki kell maradni

Rétvári Bence: háborús időkben a háborúból ki kell maradni

Háborús időkben a háborúból ki kell maradni és a magyarságért minden keretek között ki kell állni – fogalmazott a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a zebegényi Trianon-emlékműnél vasárnap, a nemzeti összetartozás napján mondott beszédében.

Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, azt mondta: akinek a határon túli magyarok nem fontosak, annak egy idő után a határon inneni magyarok sem fontosak.

– fogalmazott az államtitkár. Felidézte, hogy 103 éve a magyar vezetők nem álltak ki a magyarokért, hanem mások jóindulatára bízták, mi lesz a jövője az erdélyi, a kárpátaljai, a felvidéki, a délvidéki, a burgenlandi magyaroknak.

PestiSracok facebook image

– figyelmeztetett. Rétvári Bence szavai szerint nem azon múlt Magyarország területi vesztesége, hogy a hadszíntereken ki hogyan veszített, hanem azon, hogy kinek a kormánya állt ki a saját országáért a tárgyalások alatt, és kiét hívták el, kiét nem. Az államtitkár felidézte: a Tanácsköztársaság vezetőivel nem voltak hajlandóak szóba állni, 133 napig nem hívták el a kormányt, ami rengeteg időveszteséget jelentett, Károlyi Mihályék pedig a magyar érdekek védelme helyett az Antant jóindulatára számítottak. Minden engedményt megadtak számára, mindenki követelését elfogadták, "mert akkor majd jóindulattal fognak viseltetni irántunk", gondolták Károlyiék. Mint emlékeztetett, Németország 70 ezer, Ausztria 40 ezer, Magyarország 180 ezer négyzetkilométert veszített.

– fogalmazott. Rétvári Bence beszélt arról is, hogy az I. világháború kitörése előtt egy hónapnyi gondolkodási idejük volt Európa vezetőinek, Európa nemzeteinek, hogy elgondolják, akarnak-e egy háborúba belekeveredni vagy sem, és végül akkor belekeveredtek. A kétoldalú konfliktus, egy helyi konfliktus, két ország, két dinasztia konfliktusa pillanatok alatt más-más európai országokban is háborús helyzetet idézett elő, hiszen az európai országok sorra léptek be a háborúba – mutatott rá.

– fogalmazott a politikus. Rétvári Bence emlékeztetett arra, hogy Tisza István az emberéletek védelmével indokolta ellenzését és azzal, hogy nem látott olyan végkimenetelt, amely Magyarország számára előnyös lehetett volna.

– idézte fel az államtitkár. Rétvári Bence hangsúlyozta azt is, a magyaroknak alapvető nemzeti érdeke, és a 20. század alapvető tapasztalata is az, hogy nem szabad háborúba belekeveredniük.

– fogalmazott. Az ünnepi eseményen beszédet mondott Nagy Feró Kossuth-díjas énekes, zeneszerző is, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy a nemzeti összetartozás pozitív üzenet az egész Kárpát-medencei magyarságnak: merjünk nagyok lenni, igenis vállaljuk fel a magyarságunkat és az összetartozást.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.