Pesti Srácok

Szentkirályi Alexandra: a kormány továbbra is azon fog dolgozni, hogy az energiabiztonságot garantálni tudja

null

A kormány továbbra is azon fog dolgozni, hogy a háború árnyékában, a brüsszeli szankciók nyomása alatt is garantálni tudja azt az energiabiztonságot, amelyre a gyárak, a cégek működéséhez, a munkahelyek megmaradásához, a családok biztonságos életéhez szükség van – jelentette ki a kormányszóvivő szerdán, Szegeden.

Szentkirályi Alexandra az MVM Csoport által létesített új naperőmű átadásán elmondta: az ukrajnai háború és az arra adott szankciók következtében nagyon nehéz energiahelyzet alakult ki, ezért a kormány legfontosabb feladata, hogy erősítse Magyarország energiafüggetlenedését. Fontos célnak nevezte, hogy az energiabiztonság mellett a kormány fenn tudja tartani a rezsicsökkentést, és közben meg tudjon felelni a klímapolitikai céljainak is.

– tette hozzá. Kiemelte: ennek tükrében a kabinet egyebek mellett a hálózatfejlesztések és a tárolói beruházások támogatásával alapozza meg az időjárásfüggő napenergia zavarmentes rendszerbe illesztését.

PestiSracok facebook image

A kormányszóvivő két pályázati lehetőségről is beszámolt: a rendszerüzemeltető és elosztó társaságok júniusban nyújthatják be pályázataikat a számukra elkülönített 58 milliárd forint forrásra, illetve kiírás előtt áll az iparági gazdasági társaságok szélesebb körének szóló másik pályázat, amelynek keretösszege 62 milliárd forint.

Szentkirályi Alexandra ismertette: a magyar villamosenergia-mixben a napenergia aránya a világon a hatodik, Európában pedig a harmadik legmagasabb. Az idei év első öt hónapjában több mint 840 megawattal (MW) bővült a beépített napenergiából származó teljesítmény.

– fűzte hozzá.

– mondta a kormányszóvivő.

Bilinszky Péter, az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. üzletiprojekt-igazgatója a beruházást bemutató szerdai rendezvényen elmondta: az új, 24 megawatt beépített teljesítményű fotovoltaikus erőmű 9,5 milliárd forintból épült meg. A költségeiből 3,6 milliárd forintot fedezett európai uniós és hazai támogatás. A fotovoltaikus erőmű Szeged északi részén épült meg az Optimum Solar Zrt. kivitelezésében. A villamosenergia-termelő névleges teljesítőképessége 19,98 megawatt. Az erőmű évente 28,5 gigawattóra (GWh) villamosenergiát termel, ezzel 27,8 ezer tonna szén-dioxid kibocsátása kerülhető el. A 25 éves tervezett élettartamú erőmű a Mavir Zrt. sándorfalvai alállomásán keresztül csatlakozik a közcélú hálózathoz – ismertette a szakember. A beruházás keretében 43 ezer napelemet helyeztek el 32 hektáron, valamint egy új, 132/22 kilovolt teljesítményű transzformátorállomást is létesítettek – tudatta az igazgató. Az erőművet már május 8-án üzembe helyezték, azóta a sikeres próbaüzem is lezajlott – mondta Bilinszky Péter. Az igazgató elmondta: az MVM csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. jogelődjét Hungarowind Kft.-ként alapították 2002-ben. A cég 2015–2016-tól alakít ki fotovoltaikus erőműveket saját beruházásban, illetve piaci akvizíciókat is végrehajtott. Kiss Csaba, az MVM Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese elmondta: az MVM Csoport megújulóenergia-termeléssel foglalkozó tagvállalata 7 szélerőművet, 2 vízerőművet és több mint 150 naperőművet üzemeltet Magyarország területén. A társaság középtávú stratégiája keretében folyamatosan bővíti környezetbarát erőművi portfolióját. Megvalósítás alatt álló Megújuló Programja keretében a szegedivel együtt 34 új naperőművet épít országszerte a Környezeti és energiahatékonysági operatív program támogatásával – fűzte hozzá. A cég által üzemeltetett erőművek beépített teljesítménye idén meg fogja haladni a 400 megawattot. Az MVM Zöld Generáció Kft. részesedése a hazai naperőmű-piacon már közel 8 százalék, a megtermelt villamos energia mennyisége idén meghaladja a 600 gigawattórát. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a társaság értékesítésből származó nettó árbevétele tavaly 3,55 milliárd, 2021-ben 2,1 milliárd forint volt. Az MVM Zöld Generáció Kft. 2022-ben 2,1 milliárd forint adózott eredményt ért el, 2021-ben pedig 418 millió forint veszteséggel zárt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.