Pesti Srácok

Szilvásvárad ad idén otthont a Nemzeti Vágta döntőjének

Szilvásvárad ad idén otthont a Nemzeti Vágta döntőjének

Ebben az évben Szilvásvárad, a hazai lótenyésztés egyik ikonikus helyszíne ad otthont a 16. Nemzeti Vágta döntőjének szeptember 30. és október 1. között - tájékoztatták a szervezők az MTI-t hétfőn. Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovas versenyének döntő futamai a címerében ezüstszínű lipicait viselő Szilvásváradon lesznek, ahol a hazánkban közel 200 éve tenyésztett lipicaiak igazi otthonra találtak - idézi a közlemény Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgatót. A tavaly az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára is felkerült lipicai lótenyésztés egyik fellegvárának számító Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont minden nemzetközi szabványnak megfelel, speciális négyévszakos pályatalaja kiváló nedvességelvezető és lólábkímélő - hangsúlyozzák a közleményben.

A versenyigazgató szerint a pálya inkább a képzettebb, technikásabb párosoknak kedvez majd; a sikeres szerepléshez ló és lovasa még erősebb együttműködésére lesz majd szükség. A szilvásváradi fináléra a kvalifikáló versenyek májustól szeptemberig zajlanak, tizenegy magyarországi és 5 határon túli helyszínen lesznek előfutamok. Az idei Nemzeti Vágta újdonsága, hogy az elővágtákon és a döntőn magyarországi település csak magyar tenyésztésű lóval indulhat. A lovak azonosításában közreműködnek a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetségének hivatalos területi felügyelői. Ebben az évben a nemzetközi futam valamennyi lovasa lipicai lóval száll versenybe - áll a közleményben.

Forrás és kép: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.