Pesti Srácok

Több mint tízezer orosz katona kapott eddig jutalmat

Több mint tízezer orosz katona kapott eddig jutalmat

Több mint tízezer orosz katona kapott jutalmat ellenséges haditechnikai eszköz megsemmisítéséért vagy elfogásáért az ukrajnai „különleges hadművelet” kezdete óta – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium. A tárca beszámolója szerint tavaly 7064 katonát jutalmaztak 11 586 ukrán és nyugati haditechnikai eszköz megsemmisítéséért, az idei év öt hónapjában pedig 3193-at 4145-ért.

„A kifizetés, amelyet a katonák személyes bankszámlájára utalnak át, a katonai egységek parancsnokainak utasítása alapján történik. Mindemellett nincs semmilyen korlátozás a katonáknak történő kifizetésekben amiatt, hogy korábban hány ellenséges haditechnikai eszközt semmisítettek meg” – hangzott a moszkvai katonai tárca tájékoztatása.

A minisztérium szerint idén az orosz katonák 300 ezer rubelt kaptak 45 ukrán helikopter és 71 repülőgép mindegyike után. (egy rubel négy forint) Ugyancsak 300 ezer rubel járt az összesen 15 Tocska-U taktikai rakétarendszer-indítóállvány és HIMARS sorozatvető megsemmisítéséért.

A haditengerészek hat tengeri drónnak a Krím térségében történt megsemmisítéséért egyenként 200 ezer rubelt kaptak.

PestiSracok facebook image
Mandiner; Fotó: MTI/AP/Jevgenyij Prigozsin sajtószolgálata
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.