Pesti Srácok

Történelmi pillanat! – Elindult a légi közlekedés a Székelyföldet is kiszolgáló brassói repülőtéren

null

Elindult a légi közlekedés csütörtökön az első romániai zöldmezős beruházásként létrehozott, a Székelyföldet is kiszolgáló Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtéren.

Az erdélyi Brassótól negyedórás autóútra található Vidombák településen lévő légi kikötőben csütörtökön reggel szállt le az első repülőgép, a Tarom román légitársaság Bukarestből indult járata. Ennek fedélzetén a leköszönt román kormány több tagja – Nicolae Ciucă lemondott kormányfő, a szenátus elnöke, Sorin Grindeanu régi-új szállításügyi miniszter és Adrian Vestea Brassó megyei tanácselnök, a fejlesztési tárca várományosa – mellett Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is jelen volt. A csütörtökön felavatott légikikötő Székelyföldet, elsősorban a közeli Kovászna megyét is kiszolgálja, mivel a tömbmagyar régióhoz a marosvásárhelyi a legközelebbi nemzetközi repülőtér. A háromszéki önkormányzati vezetők kezdetektől támogatták a projektet. Tamás Sándor korábban közölte, hogy kormánytámogatást is szereztek az építkezéshez, mivel számukra kiemelten fontos volt a reptér beüzemelése.

– írta a brassói landolás után közösségi oldalán Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy elöljárója korábban úgy nyilatkozott, hogy a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtér közelebb hozza a háromszékiekhez a világot, és őket is közelebb viszi a világhoz, hiszen felgyorsítja a közlekedést, ami hozzájárul a térség versenyképességének növekedéséhez. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a repülőtéren magyar feliratok is vannak a román, angol és német nyelvű tájékoztató szövegek mellett.

PestiSracok facebook image

– értékelte az RMDSZ politikusa. A Brassó megyei önkormányzat elnökeként a beruházást felügyelő Adrian Vestea elmondta: a reptér megnyitásával a brassóiak több generációjának álma valósult meg. Külön megköszönte a kormány tagjainak, hogy támogatták a helyi kezdeményezést. A román légiforgalom-irányító szolgálat (ROMATSA) egyelőre tizenkét órás működést hagyott jóvá a reptérnek, reggel 7 és 19 óra között. A Dan Air román légitársaság a korlátozás mielőbbi feloldását kérte. A Dan Air gépeivel – a korábbi bejelentés szerint – Münchenbe, Nürnbergbe, Barcelonába, Brüsszelbe, Londonba és Stuttgartba lehet eljutni. A reptérről a magyar érdekeltségű Wizz Air is üzemeltet járatokat Londonba és Dortmundba; a sokak által várt budapesti járatra egyelőre várni kell, de hamarosan charterjáratok is indulnak ismert külföldi üdülőtelepekre.

A brassói repülőtér Románia első olyan légikikötője, amely – zöldmezős beruházásként – az 1989-es rendszerváltás után épült. Megvalósítására 18 éve várnak a térség lakói. Az építkezést 2020-ban kezdték el. A beruházásra a tulajdonos Brassó megyei önkormányzat több mint 100 millió eurót költött, részben hitelből. A korábbi bejelentés szerint a kezdeti időszakban évi 300 ezer, néhány év múlva évi egymillió utasra számítanak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kátai Edit

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.