Pesti Srácok

A brit kormány szerint erősödik a terrorveszély

null

Ismét erősödik és egyre kiszámíthatatlanabbá válik a hazai és a nemzetközi terrorveszély – áll a brit kormány kedden ismertetett éves helyzetértékelésében.

A 74 oldalas tanulmány szerint Nagy-Britanniában továbbra is az iszlamista hátterű terrorizmus jelenti az elsődleges terrorfenyegetést: a 2018 óta elkövetett hazai terrortámadások 67 százalékát ilyen indíttatással hajtották végre. A brit belső elhárítás (MI5) által vizsgált, terrorizmushoz kötődő ügyek háromnegyedét iszlamista indíttatású fenyegetések teszik ki, és a terrorizmussal összefüggő bűncselekmények vádjával őrizetben lévők 64 százalékát ilyen jellegű terrorcselekmények miatt tartják fogva – áll a brit belügyminisztérium által összeállított éves jelentésben.

A tanulmány szerint a nagy-britanniai iszlamista terrorizmuson belül egyre kevésbé tapasztalható, hogy a gyanúsítottak kifejezetten valamelyik nemzetközi terrorszervezet ideológiájához kötődnének. Az al-Káida és az Iszlám Állam viszonylagos hanyatlása érzékelhető, emellett jelenleg nincsenek olyan tömeges befolyást gyakorló egyének, akik e csoportokhoz köthetők.

A második legfőbb terrorveszélyt a helyzetértékelés szerint a szélsőséges jobboldali terrorizmus jelenti: a 2018 óta elkövetett támadások 22 százalékát az ilyen indíttatású terrorcselekmények teszik ki, az MI5 által vizsgált terrorcselekmények negyede a radikális jobboldalhoz köthető, és a terrorizmushoz kapcsolódó bűncselekmények miatt fogva tartottak 28 százaléka tartozik ehhez a politikai irányzathoz.

PestiSracok facebook image

A brit belügyminisztérium jelentése szerint a Scotland Yard terrorelhárító szolgálata az idei év eddigi szakaszában hozzávetőleg 800 terrorfenyegetési ügyet vizsgált, és 2022 egészében 169 embert vettek őrizetbe Nagy-Britanniában terrorgyanús tevékenység címén. Az MI5 és a rendőrség 2017 és 2023 júliusa között 39, a tervezés előrehaladott szakaszában járó terrortámadási tervet hiúsított meg – áll a brit belügyminisztérium kedden bemutatott éves helyzetértékelésében.

A jelentés szerint az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet jelentette fenyegetés nem múlt el ugyan, de a brit és a szövetséges fegyveres erők által kifejtett folyamatos nyomás megfosztotta a csoportot a tevékenységéhez szükséges tértől és fizikai infrastruktúrájától, amelyet a szervezet még ereje csúcsának időszakában birtokolt. A brit királyi légierő (RAF) 2018 óta 130-nál több légitámadást intézett az Iszlám Állam ellen Szíriában és Irakban – hangsúlyozza a brit belügyminisztérium jelentése. A tanulmány szerint azonban az Iszlám Állam és az al-Káida egyaránt átalakult és alkalmazkodott az új helyzethez, és – jóllehet rengeteg embert és hatalmas területeket vesztettek – a Nyugattal és a Nyugat külföldi érdekeltségeivel szemben általuk támasztott fenyegetés szinte bizonyosan ismét erősödésnek indult a 12–24 hónappal ezelőtti mélypontról. A brit kormány jelentése szerint az al-Káida valószínűleg igyekszik a maga előnyére kihasználni azt is, hogy a nyugati erők kivonultak Afganisztánból, és várhatóan elsődleges céljaként tűzi ki, hogy Afganisztánt ismét működési területévé tegye.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Andy Rain

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.