Pesti Srácok

Az amerikaiak többsége egyetért az egyetemi felvételinél alkalmazott pozitív faji diszkrimináció megszüntetésével

Az amerikaiak többsége egyetért az egyetemi felvételinél alkalmazott pozitív faji diszkrimináció megszüntetésével

Egy friss felmérés szerint az amerikaiak többsége egyetért azzal, hogy a szövetségi legfelsőbb bíróság megszüntette a faji alapú pozitív diszkrimináció gyakorlatát a felsőoktatási felvételi eljárásban. Az ABC hírtelevízió és az Ipsos közvélemény-kutató hétfőn közölt felmérése szerint az emberek 52 százaléka egyetért azzal, hogy az ország legfőbb jogi fóruma alkotmányellenesnek nyilvánította a faji alapú pozitív diszkrimináció gyakorlatát a felsőoktatási felvételi eljárásban, miközben 32 százalék helyteleníti a bírói tanács határozatát.

A legfelsőbb bíróság diákhitelekre vonatkozó döntését a megkérdezettek 45 százaléka támogatja, míg 40 százalék nem ért egyet vele. A bírói tanács múlt pénteken alkotmányellenesnek minősítette, hogy elnöki intézkedéssel szándékozott az amerikai adminisztráció elengedni mintegy 430 milliárd dollárnyi (mintegy 150 ezer milliárd forint) szövetségi diákhitelt. Az érvelés szerint az elnöknek nincs jogköre hitelelengedésre.

Az ABC/Ipsos felmérés alapján az amerikai felnőttek 43:42 százalék arányban megosztottak a legfelsőbb bíróság harmadik, nagy vitát kiváltó, múlt heti döntését tekintve, ami igazat adott egy vállalkozónak, aki vallási meggyőződése miatt elutasította, hogy esküvői honlapot tervezzen azonos nemű pároknak. Egy ilyen megbízás elutasítását Colorado állam korábban hatályban lévő törvénye hátrányos megkülönböztetésként büntette. A legfelsőbb bíróság az amerikai alkotmányban garantált szólásszabadságra hivatkozva fogadta el a grafikus vállalkozó érveit.

A közvélemény-kutatásból az is kiderül, hogy a legfelsőbb bíróság határozatai mögött a republikánus szavazók mintegy 70 százaléka áll ki, míg a regisztrált demokrata választók csupán 15–17 százaléka.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Rebecca Blackwell

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?