Pesti Srácok

Az ukrán kormány két év alatt újjá akarja építeni a kahovkai vízerőművet

Az ukrán kormány két év alatt újjá akarja építeni a kahovkai vízerőművet

Az ukrán kormány határozatot fogadott el a felrobbantott kahovkai vízerőmű helyreállításának projektjéről – jelentette be kedden Denisz Smihal miniszterelnök.

A határozat szerint a kormány két év alatt tervezi újjáépíteni a Herszon megyei vízerőművet – közölte az Ukrajinszka Pravda hírportál. Smihal szavai szerint az első ütemben minden építményt megterveznek, és előkészítik a helyreállításhoz szükséges alapot. A második szakasz csak azután kezdődik, hogy az ukrán erők visszafoglalják az orosz csapatoktól azt a területet, ahol az erőmű áll. Ez tartalmazza ugyanis a tényleges építési munkálatokat. A projektet a gazdasági minisztérium koordinálja, a megrendelő az Ukrenerho állami áramszolgáltató vállalat lesz. Az ukrán agrárminisztérium korábbi közlése szerint az erőmű tényleges helyreállítása több évig eltarthat, ugyanis csak ahhoz 2–3 év kell, hogy feltöltsék a víztározót, és a vízszint elérje a gátat. Ezt követően még időre lesz szükség az 1970–1990-es években épült csatornák és öntözőrendszerek javítására és helyreállítására. A vízerőművet üzemeltető Ukrhidroenerho állami vállalat becslése szerint pedig maga az építkezés legalább öt évig eltart, mivel egy teljes vízi komplexumról van szó.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Libkos

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.