Pesti Srácok

Eljött az ideje a nagy jobboldali fordulatnak Németországban is?

null

Története legsikeresebb időszakában jár az Alternatíva Németországért (AfD) jobboldali párt, amely a felmérések szerint már közvetlenül a legnagyobb politikai erő mögé zárkózott fel. Dobrowiecki Péter, az MCC Magyar–Német Intézetének kutatási vezetője a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy miből tudott ekkora támogatottságot kovácsolni a párt.

A párt fennállásának elmúlt tíz évét tekintve a CDU–SPD nagykoalíciós kormány utolsó hivatali éveiig, 2019–2020-ig a párt szavazóinak jelentős többsége a csalódott kereszténydemokrata szavazókból állt. Ugyanakkor az elmúlt években az egymást érő válságok hatására egyre több, a politikai mainstream pártjait elutasító, korábban a szavazástól sokszor távol maradó embert tudott a párt megszólítani – jelentette ki a Magyar Nemzet megkeresésére Dobrowiecki Péter, az MCC Magyar–Német Intézet kutatási vezetője, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy Németországban eddig viszonylag magas volt a voksolásoktól távol maradók aránya.

2013-ban 4,7 százalékot ért el a párt, 2017-ben viszont már 12,6 százalékot. A 2021-es választások során a párt valamelyes visszaesést könyvelhetett el, majd az elmúlt hónapokban rendre 19-20 százalékon mérték.

- mondta el a lapnak a szakértő.

Az AfD már polgármestert is delegál Németországban: Hannes Loth a napokban lett Raguhn-Jeßnitz új vezetője.

A szövetségi kormánykoalícióban részt vevő Zöldek párt ezt nem nézi jó szemmel. Nemrég kijelentették, hogy semmiben nem fogják támogatni az új polgármester munkáját. A bohózat része pedig az, hogy erre lehetőségük sem lenne a zöldpártiaknak, ugyanis nem képviseltetik magukat a helyi testületben. A Zöldek, a legtöbb német párthoz hasonlóan, sokáig vonakodott komoly tényezőként számolni az AfD-vel.

Ennek részeként az összes párt kizárta az AfD-vel való együttműködést, alkalomadtán pedig közösen akadályozták meg a párt végrehajtói hatalom elnyerésének közelébe kerülését. Ezért is számít rendkívüli sikernek az AfD számára az előző heti polgármester-választás, hiszen az AfD az összes többi, közös jelöltet állító párttal szemben tudott nyerni. A jelen helyzetben ez is lehet a párt fő célja – olyan arányban nyerni a választásokat, hogy egyedül is képesek legyenek tényleges győzelmet, nem csak elsőséget elérni – mondta Dobrowiecki Péter. A szakértő hozzátette, hogy így is rendkívül nehéz évek elé néz majd az AfD, hiszen valószínűleg továbbra is nehezen találnak majd szövetségest.

A párt sikerességével egyúttal a többi párt is fokozta az AfD ellehetetlenítésére irányuló erőfeszítéseit. Az AfD-vel való együttműködés kategorikus, összpárti kizárása mellett például a CDU az AfD által a múltban tematizált kérdésekkel próbálja meg visszacsábítani az elpártolt szavazóinak egy részét, például a migrációval vagy közbiztonsággal kapcsolatos témákkal. A szakértő szerint nehéz a mostani helyzetben megítélni, hogy hol tetőzhet az AfD támogatottsága.

– jelentette ki Dobrowiecki Péter, aki szerint ahogy a múltban, úgy jövőben is a CDU számít majd az AfD első számú riválisának a választói szavazatok megszerzése terén. Még inkább igaz ez elnézve a kormánypártok támogatottságának mostani mélyrepülését.

(Magyar Nemzet / Kiemelt kép: MTI/EPA pool/Martin Divisek)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.