Pesti Srácok

Elköszön Brüsszeltől a "teregető mester" – Timmermans a holland parlamenti választáson indul

null

Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos jelölteti magát a novemberi hollandiai választásokon. A politikus a Munkáspárt (PvdA) és a Baloldali Zöldek (GL) közös listáján kap első helyet – írta csütörtökön a Volksrant napilap. A 62 éves munkáspárti politikus, aki tíz év után tér vissza a holland politikába, már tájékoztatta döntéséről Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét.

Timmermans a PvdA korábbi parlamenti képviselője, a második, Mark Rutte vezette kormányban pedig külügyminiszteri posztot töltött be. 2014-ben az Európai Bizottság többek között jogállamiságért felelős uniós biztosa és alelnöke lett, majd 2019-től az európai zöld megállapodás végrehajtásáért felelt a brüsszeli testületben. A PvdA és a GL a hét elején jelentette be, hogy közös listán indul a hollandiai előrehozott parlamenti választásokon. Timmermans mindkét párt elsőszámú jelöltjének számít. A hivatalos döntést a közös csúcsjelöltről augusztusban jelentik be. Timmermans főbb kihívói Dilan Yesilgöz igazságügyi miniszter, a Szabaddemokrata Néppárt (VVD) politikusa és Caroline van der Plas, a Gazdák és Polgárok Mozgalmának (BBB) listavezetője lesznek.

A legfrissebb, június végi közvélemény-kutatás szerint a VVD és a BBB fej-fej mellett áll, 18 százalékos támogatottsággal. A Mark Rutte vezette kormány júliusban lemondásra kényszerült, mivel a négypárti koalíció nem tudott megegyezni a menekültügyi reformokról. A kabinet azóta ügyvivő minőségben folytatja munkáját.

Forrás: Mandiner; Fotó: hirado.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.