Pesti Srácok

Ferenc pápa elítélte a stockholmi Korán-égetést

null

Ferenc pápa elítélte a múlt heti stockholmi Korán-égetést. A katolikus egyházfő dühét és undorát fejezte ki a történtekkel kapcsolatban az al-Ittihád című egyesült arab emírségekbeli lapnak adott interjújában hétfőn.

– mondta a katolikus egyházfő.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozott a pápa.

Stockholm központjában a Svédországban élő, 37 éves iraki Salwan Momika oldalakat tépett ki és gyújtott meg az iszlám szent könyvéből múlt hét szerdán. A Koránra előzőleg szalonnát helyezett. Momika ellen utólag "etnikai vagy nemzetiségi csoport elleni izgatás", továbbá a tűzgyújtási tilalom megszegése miatt eljárás indult, de előzetesen a rendőrség engedélyt adott akciójára. A Korán-égetést széles körben elítélte a nemzetközi közösség, köztük Törökország is, amelynek még ratifikálnia kell Svédország NATO-csatlakozását. Míg a svéd rendőrség a közelmúltban elutasított néhány Korán-ellenes demonstráció iránti kérelmet, a bíróságok felülbírálták ezeket a döntéseket, mondván, hogy megsértették a szólásszabadságot.

Vasárnap az 57 országot magában foglaló Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) a szaúd-arábiai Dzsiddában összehívott rendkívüli ülésén közös intézkedéseket sürgetett a muszlimok szent könyvének meggyalázása ellen. Ezenkívül abban is egyetértettek, hogy a vallási gyűlölet megfékezésére a nemzetközi jogszabályokat kell alkalmazni.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.