Pesti Srácok

Kövér László: eszmények nélkül nem lehet, illúziókban nem érdemes élni

Kövér László: eszmények nélkül nem lehet, illúziókban nem érdemes élni

Napjainkra már nincsenek illúzióink Európával kapcsolatban, ám európai eszményeinket ma sem vagyunk hajlandóak feladni, mert eszmények nélkül nem lehet, illúziókban pedig nem érdemes élni – jelentette ki Kövér László szombaton a Zala megyei Pördeföldén.

Az Országgyűlés elnöke a kistelepülésen épült Jézus szíve kápolna felszentelésének harmincadik évfordulóján beszélt arról, hogy rengeteg áldozat és kemény munka árán "tapasztalhattuk meg, hogy a magyar állam eszményéből miként tudunk lépésről lépésre haladva valóságot teremteni".

– mondta. A parlament elnöke méltatta az alig ötven lelkes település lakóinak több évszázados erőfeszítéseit, akik "átéltek sok jót, és túléltek sok rosszat, még harminc esztendeig tartó háborúkat is". Pördefölde történetében "tükröződik az elmúlt ezredévi magyar megmaradás története, azé a megmaradásé, amelyet az égi és az e világi eszményeinkhez a legnehezebb körülmények között is fennálló ragaszkodás segített".

PestiSracok facebook image

Kövér László úgy fogalmazott: keresztény emberként örök égi eszmény Jézus Krisztus, európaiként e világi eszmény "a mindenkinek szabadságot, biztonságot, jólétet és méltányosságot nyújtó Európa".

– mondta, ahogyan ez történt a hazával és a nemzettel szerinte a huszadik század második felében, a kommunizmus több mint négy évtizede alatt. A magyarok e világi eszménye a független és igazságos magyar állam, amely képes szolgálni és megóvni a nemzetet, segíteni a szülőföldön boldogulást és gyarapodást szerte a Kárpát-medencében.

– mondta. Kövér László kifejtette: Pördeföldén "megsüvegelendő kőkemény kétkezi munkával keresik a kenyerüket", mégis – vagy éppen ezért – mindig fontos volt számukra a templom. Templomot építettek akkor is, ha nem volt nagy a közösség és ha nem is volt saját plébániájuk, vagy újjáépítették, ha elpusztult. Az országgyűlés elnöke szerint az egykori kápolnaépítők és a mai emlékezők, azaz Pördefölde mai, mintegy ötven fős közössége Jézus szavaival azt üzenik az ötszáz milliós európai közösségnek: "ne félj, csak higgy!" Ma nincs ennél fontosabb üzenet, hogy Európa az európai emberekké maradhasson.

A pördeföldei Jézus szíve kápolna felszentelésének harmincadik évfordulóján Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek – a település szülötte – celebrált ünnepi misét. Az istentiszteletet követően Kövér László és Horváth Józsefné polgármester (független) közösen avatta fel az évfordulóra készült fa emlékművet a templom kertjében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.