Pesti Srácok

Lengyelország panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a Németországból odaszállított hulladék miatt

Lengyelország panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a Németországból odaszállított hulladék miatt

Varsó panaszt nyújtott be Németország ellen az Európai Bizottsághoz (EB) a Lengyelországba irányuló illegális szemétszállítás miatt – jelentette be szerdai varsói sajtókonferenciáján Anna Moskwa klímaügyi és környezetvédelmi miniszter.

A tárcavezető elmondta: hét illegális lengyelországi hulladéklerakóban az utóbbi években összesen 35 ezer tonna Németországból származó szemetet helyeztek el. Ez ügyben Varsó többször is a hulladék elszállítására szólította fel az érintett német tartományi hatóságokat. Anna Moskwa közölte: az uniós alapszerződés 259-es cikkelye alapján Varsó panaszt nyújtott be az EB-hez, amely az Európai Unió Bírósága (EUB) előtti eljárás első szakaszának elindítását jelenti.

A sajtókonferencián szintén felszólaló Szymon Szynkowski vel Sęk uniós ügyekért felelős miniszter a nemzetközi jogba ütközőnek nevezte, hogy a német szövetségi szervek a tartományok hatáskörére hivatkozva elhárítják maguktól a szemétszállítás ügyét.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Szynkowski vel Sęk. Elmondta: az uniós előírások szerint az EB-nek most három hónap áll rendelkezésére, hogy elemezze a panaszt, és véleményt fogalmazzon meg róla.

– húzta alá a miniszter.

Lengyelország azt követően kezdeményezett uniós szintű lépéseket a törvénytelen hulladékszállítás ügyében, hogy szombaton a nyugat-lengyelországi Zielona Góra város peremén kigyulladt egy illegális szeméttároló. A hatóságok felszólították a lakosokat, hogy lehetőleg zárt helyiségekben tartózkodjanak, és csukják be az ablakokat. A tüzet vasárnap este, jelentős erők bevetésével sikerült eloltani. Janusz Kubicki, Zielona Góra polgármestere hétfőn közölte: a tűz kisebb környezetszennyezést okozott, de a mért értékek nem lépték túl az életet és az egészséget veszélyeztető szintet. Folyamatban van a föld alatti vizek minőségének ellenőrzése, és ügyészségi nyomozás is indult. Eddigi közlések szerint a szeméttárolásra használt épületben egy magáncég 2012 óta ismeretlen összetételű anyagokat raktározott, amelyek származási helyét egyelőre nem sikerült megállapítani.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Sascha Steinbach (illusztráció)

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.