Pesti Srácok

Migránsok lövöldöztek a szerb–magyar határon

null

Ismét migránsok lövöldöztek a magyar határkerítés déli oldalán a szerbiai Hajdújárás közelében kedd éjszaka. A helyiek a közösségi médiában értesítették egymást és fontolgatták a további lépéseket. A település lakói folyamatos sorozatlövésekről és egy robbanásról is beszámoltak – írja a Magyar Nemzet.

Volt, aki azt írta, hogy a házuktól mindössze 50 méterre látta és hallotta a lövöldöző illegális bevándorlókat. Egyes hajdújárásiak arról is beszámoltak, hogy egy robbanást is hallottak – hogy azt mi okozta, egyelőre nem tudni. A detonációkat a környező településeken, így Ludason és Palicson is hallották. A Magyar Nemzet érdeklődésére az egyik hajdújárási lakos megerősítette, hogy sorozatlövések hallhatók a faluban. A helyiek a történéseket jelentették a rendőrségnek. A héten ez már a második migránslövöldözés a magyar határhoz közeli faluban, ahol főként magyarok élnek. A hét első napján a hivatalos tájékoztatás szerint egy bevándorló vesztette életét, míg másik kettő megsérült. A keddi összecsapásokban egyelőre nem tudni, hogy hány sérült lett.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Molnár Edvárd

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.