Pesti Srácok

Ötvenmillió forintos online csalást derített fel a BRFK és az NVSZ

null

Ukránokból álló bűnözői csoport ötvenmillió forintot szerzett meg online csalással, a rendőrség és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) közös akciójában hat embert vettek őrizetbe – jelentette be Farkas Péter alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdasági bűnözés elleni főosztályának vezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A csalást napjaink egyik legnépszerűbb módszerével követték el. Ennek lényege, hogy amikor valaki közösségi oldalon meghirdet egy terméket, arra gyorsan reagálnak a csalók, és jelzik, előre utalással rögtön fizetnék a vételárat, de ehhez küldenek egy linket, ahol az eladónak – a magyarázat szerint – "frissítenie kell az adatait" a szállításhoz – mondta Farkas Péter. Az áldozatok a linken keresztül egy "bankválasztó" oldalra kerülnek, ez azonban valójában egy adathalász oldal, ahol a csalók megszerzik a bankszámlák adatait. Farkas Péter elmondta: ebben az ügyben az áldozat nemcsak saját bankszámlájához biztosított hozzáférést az online csalóknak, de a munkaadója forint- és eurószámlájához is, ezért volt 50 millió forint a kár. Hozzátette: másfél héttel ezelőtt történt a bűncselekmény, és 24 óra alatt elfogták az első gyanúsítottakat, egy ukrán és egy magyar állampolgárt, akik a "számlanyitó strómanok" voltak, vagyis az ő számlájukra utalták a csalók a pénzt, és azt ők vették fel és váltották át dollárra, euróra, angol fontra.

A rendőrség 11 millió forint készpénzt foglalt le, ebből 28 ezret euróban, a többi forintban volt, illetve lefoglaltak ukrán hrivnyát is. A strómanok elfogása után eljutottak a számlanyitók mögött állókhoz, az ukrán állampolgárokból álló, Budapesten tevékenykedő bűnözői csoporthoz. Az elfogott hat emberből a bíróság ötöt letartóztatott, egy bűnügyi felügyeletben van. Farkas Péter elmondta: már hat, a csoport által elkövetett bűncselekményt azonosítottak be, de ez a szám várhatóan még nőni fog. A főosztályvezető elmondta, a felderítésben részt vett a Nemzeti Védelmi Szolgálat, és jelezte, a jövőben szorosabban együttműködik a két szervezet az online csalások felderítésében.

Forrás: MTI; Fotó: Police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.