online csalás
Egyre mohóbbak az online csalók: több mint 21 millió forintot loptak el egy 60 éves férfitől
Még július közepén egy 60 éves férfi telefonos beszélgetést folytatott „egy cég befektetési tanácsadójával”. A beszélgetést követően, alig három percen belül, három részletben több mint 21 millió forintot utaltak el a férfi számlájáról, anélkül hogy ő erről tudomást szerzett volna – írta meg a police.hu.436 milliós, online csalásokból származó vagyont foglaltak le a nyomozók
Kilenc helyszínen 70 rendőr hajtotta végre azt az akciót, amelynek eredményeként 436 milliós, online csalásokból származó vagyont foglaltak le és nyolc gyanúsítottat fogtak el, köztük az online csalásokat irányító ügyvédet is Pest vármegyei gazdaságvédelmi nyomozók – közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályvezetője szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón.Online csalókra figyelmeztet a Nemzeti Védelmi Szolgálat
Online csalókra figyelmeztet a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ): a csalók az Anydesk nevű programot próbálják meg letöltetni, hogy teljes hozzáférést kapjanak az áldozatok számítógépéhez, mobiltelefonjához.Bankkártyás csalásokra hívta fel a figyelmet az MNB
Ismert utaztatási társaságok külföldi autókölcsönzési vagy szállásadói partnereihez kötődő ügyleteknél fordulhattak elő digitális bankkártya-csalási kísérletek. A támadások nem a biztonságosan működő magyar bankoknál, hanem kereskedelmi szolgáltatók kapcsán indultak. Vásárlási limitbeállítás, tranzakciós értesítések, végső esetben azonnali kártyaletiltás segíthet a védekezésben – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank.Több mint húszmillió forinttal károsított meg egy miskolci nőt online csalással egy férfi
Több mint húszmillió forinttal károsított meg egy ruhákat árusító miskolci nőt egy "álvásárló" – közölte csütörtökön a honlapján a rendőrség.Ganxsta "Döglégy" Zolee ezúttal komoly rendőrségi ügybe keveredett, de jól tette
Ezúttal valóban komoly rendőrségi ügybe keveredett Ganxsta "Döglégy" Zolee, banki online csalásokkal hozta összefüggésbe a nevét. Önként. Felkérésre. Megmagyarázzuk.Akcióban a Védelmi Szolgálat: magukat rendőrnek kiadó csalókat kapcsoltak le (Videó)
A magukat rendőrnek kiadó, online csalásra szakosodott bűnszervezet újabb tagját fogták el Miskolcon – közölte a Nemzeti Védelmi Szolgálat hivatalos közösségi oldalán.Ötvenmillió forintos online csalást derített fel a BRFK és az NVSZ
Ukránokból álló bűnözői csoport ötvenmillió forintot szerzett meg online csalással, a rendőrség és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) közös akciójában hat embert vettek őrizetbe – jelentette be Farkas Péter alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdasági bűnözés elleni főosztályának vezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.A mesterséges intelligenciával a netes csalók is fejlődnek
Sajtótájékoztatót tartottak az online csalások megelőzésének lehetőségeiről a KiberPajzs Program keretén belül. Az ORFK, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet és az Igazságügyi Minisztérium égisze alatt működő program célja a napjainkban egyre nagyobb veszélyt jelentő internetes csalások kivédése és segítségnyújtás az áldozatok számára. A program képviseletében Oláh-Paulon László, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője, Marsi Tamás, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet főosztályvezetője és Dorogi Rajmund, az Igazságügyi Minisztérium áldozatsegítésért felelős főtanácsadója számolt be a KiberPajzs legfrissebb újításairól.Ajánljuk még