Pesti Srácok

Több mint fél évszázad után kiengedték a börtönből az egykori Manson-szekta tagját, Leslie Van Houtent

Több mint fél évszázad után kiengedték a börtönből az egykori Manson-szekta tagját, Leslie Van Houtent

Ötvenhárom börtönben töltött év után kiengedték kaliforniai börtönéből Leslie Van Houtent, akit a hírhedt Charles Manson szektájának tagjaként egy véres kettős gyilkosság miatt ítéltek el 1971 januárjában. Van Houtent kegyelemmel, feltételesen helyezték szabadlábra, miután Kalifornia kormányzója közölte, hogy nem ellenzi a 73 éves nő kiengedését.

Leslie Van Houten az 1960-as évek végén, tizenévesen a Charles Manson által alapított szekta, a Manson Család tagja lett, és az alapító felbujtására tettestársként vett részt Leno LaBianca Los Angeles-i üzlettulajdonos és felesége ellen elkövetett gyilkosságban 1969 augusztusában. Az áldozatok vérét gyilkosaik a falon kenték szét. Van Houten a tárgyaláson elismerte, hogy a feleséget egy késsel tucatszor szúrta meg.

A Manson Család nevű szekta tagjai a világot elpusztító, fajok közötti háborúra készültek, a gyilkosságokat a feltételezett összecsapás nevében követték el. Áldozataik között volt Sharon Tate színésznő, akit a LaBianca-házastárs meggyilkolása előtti napon négy másik emberrel együtt öltek meg a szervezet tagjai. Azokban a gyilkosságokban Leslie Van Houten nem vett részt. Charles Manson szektaalapítót hét rendbeli, gyilkosság miatt ítélték életfogytig tartó börtönre annak ellenére, hogy elkövetőként nem vett részt a bűncselekményekben, ugyanakkor ösztönzője volt azoknak. Manson 2017-ben, a börtönben halt meg.

Leslie Van Houtent a kaliforniai igazságszolgáltatási szervek 2016-ban alkalmasnak találták a feltételes szabadlábra helyezésre, majd még négy alkalommal, ám a folyamatot a hivatalban lévő kormányzók, Gavin Newsom és elődje, Jerry Brown minden esetben leállította arra hivatkozva, hogy a nő változatlanul veszélyt jelent a társadalomra. A fellebbezési bíróság idén májusban végül a kormányzó ellen döntött, és Gavin Newsom ennek nyomán közölte, hogy nem fog további akadályt gördíteni a szabadlábra helyezés elé. Az 54 éves Cory LaBianca, a meggyilkolt Leno LaBianca lánya a múlt héten megdöbbenését hangoztatta apja gyilkosának szabadlábra helyezése miatt. Leslie Van Houten a Los Angeles-i női börtönből egy átmeneti otthonba költözött be, és ügyvédje szerint mielőbb szeretne munkát kapni, miután börtönévei során elvégezte az egyetemet és jogi tanácsadóként szerzett oklevelet.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: EPA/Damian Dovarganes

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.