Pesti Srácok

Frans Timmermans lett a holland baloldal kormányfőjelöltje

Frans Timmermans lett a holland baloldal kormányfőjelöltje

Frans Timmermanst, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztost javasolta a novemberi hollandiai választásokon közös listájának első helyére a Munkáspárt (PvdA) és a Baloldali Zöldek (GL) – közölte pénteken a zöld párt. A döntés a bejelentéssel vált hivatalossá, a politikus jelöléséről pedig augusztus 22-ig kell szavaznia a két pártnak.

A mindkét párt csúcsjelöltjének számító 62 éves munkáspárti politikus már korábban, július 20-án bejelentette, hogy szeretné elnyerni a miniszterelnöki posztot a novemberi választásokon, miután a PvdA és a GL közölte, hogy közös listán indul a hollandiai előrehozott parlamenti választásokon. Timmermans főbb kihívói a választásokon Dilan Yesilgöz igazságügyi miniszter, a Néppárt a Szabadságért és a Demoráciáért (VVD) politikusa és Caroline van der Plas, a Gazdák és Polgárok Mozgalmának (BBB) listavezetője lesznek.

Timmermans, a PvdA korábbi parlamenti képviselője tíz év után tér vissza a holland politikába. Mark Rutte második kormányában Timmermans külügyminiszteri posztot töltött be. 2014-ben a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottságban a többi között jogállamiságért felelős uniós biztos és alelnök lett, majd 2019-től, az Ursula von der Leyen vezette testületben az európai zöld megállapodás végrehajtásáért felel.

A Mark Rutte vezette kormány júliusban lemondásra kényszerült, mivel a négypárti koalíció nem tudott megegyezni a menekültügyi reformokról. A kabinet azóta ügyvivő minőségben folytatja munkáját.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.