Pesti Srácok

Lezárult a vizsgálat: nem hibáztak a rendőrök, akik leszorították az M2-es autóúton menekülő autóst

null

Nem hibáztak a rendőrök, amikor egy 200-zal száguldozó ámokfutót üldöztek az M2-esen – ezt állapította meg a parancsnoki vizsgálat.

Két rendőrautó próbált megállásra kényszeríteni egy szürke, rendszám nélküli Mercedest kedden napközben az M2-es autóút Dunakeszihez közeli szakaszán. Egy mögöttük haladó autó fedélzeti kamerájának felvétele szerint a rendőrségi Skodák többször megpróbálták közrefogni és lelassítani a Mercedes kupét. Az autók többször egymásnak ütköztek, majd a menekülő Mercedes felszaladt az M2-es két irányát elválasztó betonelemekre is. A férfi az ügyészség közlése szerint akkor is ellenállt a rendőri intézkedésnek, amikor kihúzták az autójából: rúgkapált, próbált kiszabadulni, és azt kiabálta a rendőröknek, hogy „megdöglenek”.

A sofőrt két nappal később letartóztatta a bíróság, az üldözésben részt vevő rendőrökkel szemben pedig a hasonló, rendkívüli esetekben szokásos vizsgálat indult. A Pest megyei rendőrkapitányság megerősítette, hogy a vizsgálat lezárult, és kiderítette, hogy a rendőri intézkedés jogszerű, szakszerű és arányos volt.

Részleteket viszont nem árult el, mert az ügyészségi vizsgálat még folyamatban van. A harmincéves férfit a többi között hivatalos személy elleni erőszak miatt tartóztatta le a bíróság. Ő és védője is fellebbezett a határozat ellen, a napokban azonban a másodfokú bíróság helyben hagyta a döntést, így a férfi szeptember elejéig biztosan börtönben marad.

PestiSracok facebook image

A férfi családja az RTL Híradónak azt mondta, hogy a harmincéves, kétgyerekes férfi nem bűnöző, csak megijedt, mert nem volt jogosítványa. Szerintük a rendőrök veszélyeztették a férfi életét, amikor a beton elválasztóra szorították a kocsiját.

Forrás: kékvillogo, fotó: Blikk

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.