m2-es autóút
Szakszerűen intézkedtek a rendőrök az M2-es ámokfutó ügyében
Megszületett annak a parancsnoki vizsgálatnak a végeredménye, amelyet az M2-es ámokfutó elfogásának ügyében indítottak. Azt vizsgálták, hogy a rendőrök jogszerűen és szabályosan jártak-e el.Letartóztatták az M2-es autóúton menekülő férfit, akit a rendőrök kénytelenek voltak leszorítani az útról
Filmbe illő jelenetek szemtanúi lehettek azok az autósok, akik augusztus elsején az M2-es autóúton haladtak, ugyanis az egyik autós nem állt meg a rendőröknek, akik ezután üldözőbe vették és végül leszorították az útról. Az izgalmak még ekkor sem értek véget, hiszen a férfi támadásba lendült, rúgkapált, amikor kiszedték a rendőrök a járműből és szidalmazta őket. A menekülő autós letartóztatását a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványával egyetértve a bíróság elrendelte.Az M2-es ámokfutó családja szerint a rendőrség veszélyeztette a férfi életét
A kétgyerekes családapa hozzátartozói szerint a férfi nem bűnös, csak megijedt a rendőröktől, mert nem volt jogosítványa.Letartóztatták az M2-es autóúton üldözött ámokfutót
A Budai Központi Kerületi Bíróság nem végleges végzésével egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a 2-es főúton és az M2-es autóúton történt autós üldözéssel összefüggésben hivatalos személy elleni erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítanak.„Dolgozott az adrenalin, de tudtam, higgadtnak kell maradnom” – Az autós üldözésről írt a rendőrség
Gál Zsombor, a rendőrségi autóban ülő őrmester visszaemlékezéseiről posztolt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A bűnügyi regénybe illő szöveget változtatás nélkül közöljük.Fontos és nagy beruházások valósulnak meg Vácon és a Dunakanyarban
Fontos és nagy beruházások valósulnak meg Vácon és a Dunakanyarban – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön, a hivatalos Facebook-oldalán. A bejegyzés szerint az államtitkár Rétvári Bencével (KDNP), a térség országgyűlési képviselőjével a napokban találkozott, és sorra vették a térség városait, településeit érintő kérdéseket.Ajánljuk még