Pesti Srácok

Nem vonulnak ki Sorosék sehonnan, továbbra is "támogatják a demokráciát"

Nem vonulnak ki Sorosék sehonnan, továbbra is "támogatják a demokráciát"

Továbbra is támogatni fogják Sorosék az emberi jogokat, a demokráciát és az elszámoltatható kormányzást a régióban, tisztázta Alissa Sadler. Ráadásul Brüsszel is alaposan megnyitotta közben a pénzcsapokat az NGO-k számára.

Korábban úgy volt, hogy kivonul Európából, és a világ más részeire koncentrál a jövőben a Soros György nevével fémjelzett, ám már a fia, Alexander által igazgatott Open Society Foundations (OSF), azaz a Nyílt Társadalom Alapítványok. Erről a Szabad Európa cikke szerint számos hazai szervezet is kapott értesítést.

Alissa Sadler, az OSF szóvivője ugyanakkor a hvg.hu-nak azt írta: továbbra is Európa-szerte támogatni fogják a civil szervezeteket, ideértve az EU külügyeivel foglalkozó csoportokat is, valamint fenntartják az európai roma közösségeknek folyósított támogatásaikat is.

A Soros-alapítványok több magyar, a kormánytól független újságot is támogatnak: kapott tőlük pénzt a 444, de a Direkt36 és az Átlátszó oknyomozó lapok is, így a változás őket is érintheti. Ugyanakkor a legtöbb, a lapnak nyilatkozó szervezet szerint évek óta zajlik az átalakítás a Nyílt Társadalom Alapítványokban.

Mandiner; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.