Pesti Srácok

Börtönbe küldené az ügyészség Bige Lászlót

null

Letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta Bige László vesztegetési ügyében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség – tudta meg a Magyar Nemzet. A milliárdos műtrágyakirályt pár hónapja nem jogerősen felmentette a bíróság, ám a döntéssel az ügyészség nem ért egyet. Bige és társai emellett egy kétmilliárdos hűtlen kezeléses ügyben is bíróság előtt állnak.

Bige Lászlót 135 millió forintos korrupcióval is vádolja a főügyészség: a vádirat szerint ugyanis a milliárdos oligarcha 2009-ben üzleti kapcsolatba került az egyik cége termékének értékesítésével foglalkozó társaság vezetőjével. Ekkor felajánlotta a cégvezetőnek, hogy nagy mennyiségű, valótlanul leértékelt műtrágyát ad át részére – írja a Magyar Nemzet. A lap információja szerint az ajánlat lényege az volt, hogy a számla nélküli értékesítésből befolyt összegeket a férfi mindezért cserébe átadja Bigének. Az ügyészség szerint a készpénzért, számla nélkül eladott termékekért 2010 januártól októberig több alkalommal befolyt, összesen 135 millió forintot a műtrágyakirály meg is kapta. A bíróság ugyanakkor áprilisban nem jogerősen, bizonyítottság hiányában felmentette Bige Lászlót.

Az ügyészség rögtön az ítélet után jelezte, hogy fellebbeznek. A közelmúltban elkészült írásos fellebbezésben pedig a vármegyei főügyészség azt indítványozta, hogy a Debreceni Ítélőtábla változtassa meg az ítéletet, és állapítsa meg a vádlott bűnösségét, továbbá szabjon ki ezért vele szemben letöltendő börtönbüntetést. A végső döntést a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség hozza majd meg, azonban a Magyar Nemzet információi szerint az ezzel kapcsolatos indítványukat még nem nyújtották be az illetékes bírósághoz.

A teljes cikk ITT olvasható el.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.