Pesti Srácok

Trump harmadjára is ártatlannak vallotta magát

Trump harmadjára is ártatlannak vallotta magát

Ártatlannak mondta magát Donald Trump a bíróságon, ahol szövetségi eljárásban vád alá helyezték a 2020-as választások után történtekkel összefüggő négy vádpontban csütörtökön, Washingtonban.

A volt elnököt az igazságügyi miniszter által kinevezett különleges ügyész, Jack Smith vádindítványára idézték be Washington kerületi bíróságára, ahol hivatalosan is ismertették vele a négy vádpontot. Ezek a többi között bűnszövetségben az Egyesült Államok ellen elkövetett bűncselekményről szólnak, valamint a hivatalos eljárás akadályozásáról. A Donald Trump ellen felhozott vádak között szerepel az, hogy tudatosan valótlanságot állított a 2020-as elnökválasztás eredményével kapcsolatban, amikor vitatta vereségét, valamint az is, hogy 2021. január 6-án a zavargások okozta káoszt megpróbálta arra kihasználni, hogy késleltesse a választások eredményének hivatalos jóváhagyását a Kongresszusban.

A meghallgatást vezető eljáró bíró azzal a feltétellel engedte el Donald Trumpot, hogy az ügyről nem konzultál mással, mint a jelen lévő ügyvédeivel, aminek megsértése esetén letartóztatást helyezett kilátásba. Az ügyben augusztus végére tűzte ki a bíró a következő meghallgatást, amelyet már az a Tanya Chutkan kerületi bíró vezet, aki korábban a január 6-i zavargások résztvevői közül számos vádlottat börtönre ítélt.

Donald Trump a bíróságot elhagyva már a repülőtéren szomorú napnak nevezte az Egyesült Államok számára az újabb vádeljárás megindításának napját. Kijelentette, hogy a "politikai ellenfél üldöztetésének" tartja azt, ami történik, aminek szavai szerint "soha nem lett volna szabad megtörténnie Amerikában". Ügyvédje, Alina Habba úgy nyilatkozott, hogy a vádemelést a választásokba való beavatkozásnak látják, és folytatják a harcot.

PestiSracok facebook image

A volt elnökkel csütörtökön hivatalosan ismertetett vádak a harmadik bűnvádi eljárás kezdetét jelentik ellene négy hónapon belül, amelyek összesen 78 vádpontot tartalmaznak. Áprilisban, New Yorkban a helyi kerületi ügyész indítványára gazdasági bűncselekményekkel vádolták meg hallgatási pénzek ügyében, amit egy színésznőnek jutatott el ügyvédjén keresztül még 2016-ban. Júniusban már szövetségi bűnvádi eljárás indult Donald Trump ellen, ugyancsak Jack Smith különleges ügyész indítványára a floridai otthonában tárolt, elnöki időszakából származó minősített iratok ügyében. Amennyiben a volt elnököt minden ellene felhozott vádpontban bűnösnek találnák a bíróságok a három büntetőügyben, akkor az elméletben több száz év börtönbüntetés kiszabását is jelentheti.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Alex Brandon

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.