Pesti Srácok

Vlagyimir Putyin nem vesz részt Jevgenyij Prigozsin temetésén

null

Vlagyimir Putyin nem tervezi, hogy részt vesz Jevgenyij Prigozsin, a Wagner magán zsoldoscsoport vezetőjének temetésén – közölte kedden Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője. Peszkov újságíróknak azt mondta: a Kremlnek nincs tudomása Prigozsin tervezett temetéséről, az a család magánügye.

Prigozsin az orosz hatóságok közlése szerint a múlt szerdán vesztette életét, amikor a Tveri területen lezuhant egy Embraer Legacy 600-as típusú magángéppel. A Roszaviacija orosz légügyi hatóság szerint tízen voltak a fedélzetén, köztük a Wagner alapítója és a csoport parancsnoka, Dmitrij Utkin. Jevgenyij Prigozsin két hónappal azután halt meg, hogy júniusban kudarcba fulladt lázadást indított az orosz katonai felsővezetés ellen. A Wagner zsoldosai átvették az irányítást Rosztov városa felett, majd Moszkva felé nyomultak előre, anélkül, hogy ellenállásra találtak volna, de 200 kilométerre a fővárostól végül visszafordultak. A Kreml visszautasította azokat a feltételezéseket, amelyek szerint Putyin elnök rendelte volna el a zsoldosvezér meggyilkolását, és "spekulációnak" minősítette az erre vonatkozó célzásokat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Alekszandr Kazakov

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.