Pesti Srácok

A külügy aggodalommal tekint az amerikai sajtószabadságra (videó!)

Menczer Tamás közösségi oldalán megosztott bejegyzésében reagált Szöllősi György kitiltására. Az államtitkár bejegyzésében kijelentette, hogy ellentétben a "demokratikus" Egyesült Államokkal, Magyarország soha nem fog újságírókkal szemben szankciókat hozni és a továbbiakban is kiállunk a a sajtószabadság mellett.

Menczer Tamás legutóbbi videóbejegyzésében világított rá arra, hogy az amerikai külügy milyen furcsa prioritásokkal üzemel. Az államtitkár Szöllősi György USA-ból való kitiltása kapcsán tért ki arra, hogy milyen furcsa is az amerikai demokrácia. Miközben David Pressman vacsorázni hívja az antiszemita megnyilvánulásairól elhíresült Gyöngyösi Mártont, addig Szöllősi Györgyöt persona non gratanak nyilvánították.

Az államtitkár szerint meglehetősen visszás, hogy míg a világpolitikában olyan kérdésekkel nézünk szembe, mint a harmadik világháború kitörésének veszélye, vagy az energiaválság, addig az amerikai nagykövet szerint a legnagyobb veszélyt egy magyar újságíró jelenti. Menczer azt is hozzátette, hogy mivel a demokratáknak nincs sok joguk ahhoz, hogy a világot kioktassák a sajtószabadság kérdésében Magyarország nem követi a példájukat, és szívesen várja az amerikai újságírókat. Mi ugyanis nem tiltunk ki senki politikai meggyőződés alapján.

Forrás, fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.