Pesti Srácok

Holland képviselő áradozott hazánkról: „Ami Magyarországon történik, az a fajta politika, amit mi is javaslunk"

Holland képviselő áradozott hazánkról: „Ami Magyarországon történik, az a fajta politika, amit mi is javaslunk"

Évek óta nagy csodálója vagyok az országotoknak” – mondta az Ultrahang vasárnapi műsorában Thierry Baudet. A holland országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy mostanában Magyarország az egyik kedvenc úticélja a hollandoknak, ennek oka pedig, hogy Hollandiában hatalmas a bevándorlás. Hozzátette, az Európai Unió különböző kontrolljai, beleértve az eurót, szerinte egy katasztrófa, valamint a woke, az LMBTQ-agenda, amire egyébként a hollandok nemet mondanak.

Thierry Baudet képviselő, a Fórum a Demokráciáért nevű konzervatív párt alapítója a műsorban úgy fogalmazott, hogy az orosz-ukrán konfliktust a NATO provokálta ki az amerikai ipar nyomására. Kiemelte, hogy ukránok százezrei értelmetlenül veszítik el életüket, ezért vissza kellene ülni a tárgyalóasztalhoz. Hülyeségnek és felháborítónak tartja, hogy ha valaki békepárti álláspontot fogalmaz meg, azt rögtön orosz kémnek, fasisztának bélyegzik. Hozzátette:

Magyarországra rátérve, a képviselő úgy fogalmazott: azt szereti Orbán Viktor miniszterelnökben, hogy ő a következő és az azt követő generációra is gondol. A leköszönő Mark Rutte kormányfőre rátérve, kifejtette: Rutte egy olyan ember, aki elszakadt a valóságtól és az emberi tapasztalatoktól. Baudet szerint ezért volt olyan szélsőséges Rutte politikája, mint fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Eközben Hollandiában úgy látja, hogy lehetetlen benzint venni, az emberek nem tudnak házat venni, szinte lehetetlen családot alapítani, ami a holland családpolitika következménye.

Azt javasolta a műsorban, hogy az antiglobalisták kössenek szövetséget.

Fotó forrása: Facebook

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.