Pesti Srácok

Amikor azt hiszi az ember, hogy nincsen lejjebb, aztán rájön, hogy ott a 444

null

Amennyiben elfogy az ihlet és a szakmai hozzáértés az újságírásban, és cikket kell írni valamiről vagy valakiről, talán az a legegyszerűbb, ha arról írunk, hogy más szerkesztőségben hogyan néznek ki a kollégák – legalábbis a 444.hu szerint. Fennállása óta talán most publikálta az említett portál a leggusztustalanabb cikkét, amelyben már sem az erkölcs, sem az emberi méltóság tiszteletben tartása nem számított. A cikkben nem másról értekeztek, mint Gábor Lászlóról, az Origo.hu főszerkesztőjéről, annak kinézetéről. Egyértelműen ki kell jelentenünk, hogy ez nem más, mint testszégyenítés, és annak legaljasabb formája, mert az említett főszerkesztőt lesifotók alapján gúnyolták ki, alázták meg emberi méltóságában, a magánélet és magánszféra megszégyenítésével.

A cikk kapcsán számtalan – főként a szakmában dolgozó – személy felháborodott, és adott hangot annak, hogy igenis van az a bizonyos határ, amelyet soha nem illik és soha nem szabad átlépni, még akkor sem, ha teljes szívből gyűlöljük a másik oldalon állót. A történteket a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) is elítélte, és megdöbbenve fogadta.

– írták a Magyar Nemzethez eljuttatott állásfoglalásukban. A Magyar Nemzeti Médiaszövetség ezért követeli, hogy a 444 szerkesztősége távolítsa el a szóban forgó cikket, és tegye egyértelművé, hogy elutasítja a megalázás és a megszégyenítés minden formáját. Felhívják továbbá a már csak papíron létező Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ), hogy amennyiben tagjaik között maradt még újságíró, indítson etikai vizsgálatot az ügyben – olvasható a közleményben.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet, 444.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.