Pesti Srácok

Emmanuel Macron francia elnökkel találkozott Ferenc pápa Marseille-ben

Emmanuel Macron francia elnökkel találkozott Ferenc pápa Marseille-ben

A mai napon Ferenc pápa kétszer is találkozott a Francia Köztársaság elnökével, Emmanuel Macronnal - számol be a vaticannews. Az első, rövid találkozás alkalmával a két vezető a marseille-i Pharo-palota konferenciatermének teraszán köszöntötte egymást. Az épületben délelőtt a pápa részt vett a Mediterrán találkozók (Rencontres Méditerranéennes) záróülésén. Ezután a polgármesteri díszteremben került sor a magántalálkozóra a pápa és a francia államfő között. A Szentatyát a 44. külföldi apostoli látogatása úticéljául választott dél-francia kikötővárosban Macron elnökkel együtt felesége, Brigitte köszöntötte.

Macron elnök a nagyterem első sorában ült, ahol a pápa beszédet mondott a Mediterrán találkozók zárónapján, melynek végén a pápa felidézett egy anekdotát a francia elnökkel kapcsolatban:

A Szentszék Sajtótermének közleménye szerint a hivatalos fénykép elkészítése után „került sor a magántalálkozóra, majd az elnök családjának bemutatására és az ajándékcserére”. Ezzel egyidejűleg – olvasható a közleményben – „rövid találkozóra került sor Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár és Élisabeth Borne francia miniszterelnök-asszony között”. Ezen a megbeszélésen jelen volt Edgar Peña Parra érsek, vatikáni államtitkár-helyettes is; a franciaországi apostoli nuncius, Celestino Migliore érsek és a párizsi nunciatúra tanácsosa. „A köztársasági elnökkel folytatott találkozó végén a Szentatya autóval tért vissza az érseki rezidenciára, ahol zártkörű ebéden vett részt.”

PestiSracok facebook image

Forrás: Vaticannews.va/ Fotó: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.