Pesti Srácok

Magyar mentők is részt vesznek a törökországi barlangban rekedt amerikai barlangász felszínre hozatalában

null

Ma kezdődik meg Mark Dickey neves amerikai barlangkutató felszínre hozatala a dél-törökországi Morca-barlangból – jelentette pénteken az Ihlas török hírügynökség a török katasztrófavédelem (AFAD) kutatás-mentési igazgatójára, Recep Salcira hivatkozva. Az akcióban magyar mentőcsapatok is részt vesznek, akiknek csütörtöki indulását Szalay-Bobrovniczky Kristóf jelentette be.

A férfi egy nemzetközi expedíció során szeptember 2-án gyomorbélrendszeri vérzést kapott, és 1040 méteres mélységben rekedt. Kimentése nemzetközi mentőakció keretében folyik, amelyben török szervezetek mellett magyar, horvát, olasz, bolgár és szlovén csapatok is részt vesznek. Recep Salci arról számolt be, hogy a Dickey mellé lejutó orvosok sikeresen kezelték a 40 éves férfit, aki már saját lábra állt, és alkalmassá vált arra, hogy kihozzák a barlangból. Az illetékes rámutatott: egy egészséges ember számára 16 órát vesz igénybe, amíg Dickey helyzetéből a felszínre jut. A mentőegységek célja az, hogy kedden vagy szerdán a felszínre érjen az amerikai barlangkutató – mondta el Salci, hozzátéve, hogy az előkészületek részeként pénteken végeztek a szűk járatok kiszélesítésével.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf csütörtökön jelentette be, hogy a mentésben magyar csapatok is részt vesznek, akiket a Magyar Honvédség gépe szállított a helyszínre. Ma a Magyar Barlangi Mentőszolgálat négyfős egészségügyi csoportja elsőként ért le Dickey-hez. A csapat gyógyszeres ellátással, valamint vérátömlesztéssel stabilizálta a kutató állapotát, amely a kezeléseknek köszönhetően javult, de még mindig súlyos.

PestiSracok facebook image

A Blikk értesülései szerint Dickeyt egy magyar doktornő tartja életben, vérátömlesztést és gyógyszereket ad neki.

– mondta a lapnak Horváth Richárd, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat országos vezetője. Mint mondta, a magyar csapatnak gyakorlatilag egy orvosi rendelőt kellett kiépítenie egy intenzív terápiás sátorral az 1040 méteres mélységben.

– mondta a Blikknek Horváth. Dickey-t a nemzetközi expedíción három amerikai, négy török, négy román és egy magyar társa kísérte.

A Morca-barlang (ejtsd: mordzsa) a dél-törökországi Mersin tartomány Anamur körzetében található a Torosz-hegységben.

Forrás: MTI, Blikk; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.