Pesti Srácok

Szijjártó: az egész világon nagyra becsülik a nemzeti érdeken alapuló, békepárti magyar álláspontot

Szijjártó: az egész világon nagyra becsülik a nemzeti érdeken alapuló, békepárti magyar álláspontot

Európán kívül az egész világon nagyra becsülik a nemzeti érdeken alapuló, őszinte és békepárti magyar álláspontot, amely nem tekinti céljának azt, hogy a nemzetközi liberális mainstreamnek megfeleljen – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető látogatásának első napját követően rámutatott, hogy az ENSZ éves közgyűlésére rendre csaknem kétszáz országból érkeznek delegációk, a világ gyakorlatilag randevút ad itt egymásnak, ezért "aranybányának" tekinthető a rendezvény a külpolitikával foglalkozók számára.

– mondta. Ugyanakkor kiemelte, hogy a nap folyamán is volt informális európai uniós külügyi tanácsülés, amelyen elsősorban a Száhel-övezet helyzete volt napirenden, mivel az ott végrehajtott államcsínyek, önkényes hatalomátvételek okozta válságok könnyen továbbterjedhetnek.

PestiSracok facebook image

– figyelmeztetett. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy több ázsiai, latin-amerikai és afrikai kollégájával is találkozott.

– fogalmazott.

– hangsúlyozta.

– folytatta. Kitért arra is, hogy a nemzetközi közösség megértéssel fogadja hazánk álláspontját, különösképpen, mivel magyarok is halnak meg a harcokban, így evidens, hogy a kormány számára az egyetlen morálisan tartható pozíció az emberéletek mentése érdekében a minél előbbi béke megteremtése.

A miniszter üdvözölte, hogy Sierra Leonéval és Bangladessel megállapodás született, amely keretében évi ötven diák érkezhet majd ösztöndíjjal Magyarország egyetemeire a két országból. Utóbbi állammal a gazdasági kapcsolatok fejlesztését is célként tűzték ki, és lényeges dimenziója lehet a kapcsolatoknak a nukleáris együttműködés is, minthogy a felek ugyanolyan típusú atomreaktorokat építenek. Az üzbég hivatali partnerével folytatott egyeztetéséről szólva közölte, hogy a két ország folytatni fogja a közös munkát a Türk Államok Szervezetében, amely a magyar vízügyi technológiákat elismerve épp Budapesten hozta létre a közép-ázsiai ország számára különösen fontos Aszálymegelőzési Intézetét. Aláhúzta: Malajziában is elindulhat az export növekedése, hiszen a nemrég megkötött mezőgazdasági megállapodás alapján megkezdődhet a magyar élelmiszeripari termékek kivitele. Végül tudatta, hogy az ecuadori külügyminiszterrel is találkozott, akivel "külön jóleső érzés volt a közös keresztény hagyományokról, értékekről beszélni", főképp úgy, hogy legutóbb Budapest rendezhette a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, amelyet jövőre Quito fog vendégül látni.

– összegzett Szijjártó Péter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.