Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarországnak új kapcsolatokra, új utánpótlási útvonalakra van szüksége

null

Az ukrajnai háború miatt a régi ellátási útvonalak elakadtak, megsemmisültek. Ezért Magyarországnak új kapcsolatokra, új utánpótlási útvonalakra van szüksége, és a türk államok hidat képezhetnek Kelet és Nyugat között – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Bloomberg hírügynökségnek Isztambulban adott, a Facebook-oldalára vasárnap feltett videointerjúban.

Szijjártó Péter példaként említette, hogy Magyarország új gázszerződést írt alá Törökországgal: a jövő év elején 275 millió köbméter gázt vásárol az országtól. Kiemelte: nem Törökország közvetítésével, hanem magától Törökországtól vásárol; ez az első alkalom. Beszélt arról is: a világ egyik legnagyobb török infrastruktúra-építő vállalata stratégiai együttműködést alakít majd ki a legnagyobb magyar vasútépítő céggel; összefognak, és együtt indulnak pályázatokon Európa piacain. Megemlítette, hogy a Turkish Airlines nagyon fontos szereplője a magyar polgári légiközlekedési piacnak. Remélik – mondta –, hogy a Turkish Airlines a jövőben még jobban odafigyel Magyarországra, több járattal, még nagyobb jelenléttel a magyar repülőtereken.

Arra a kérdésre, hogyan viszonyul az Európai Unió azokhoz a lépésekhez, amelyeket Magyarország a türk államokkal és különösen Törökországgal kapcsolatban tesz, Szijjártó Péter képmutatónak nevezte az EU magatartását.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Kitért arra: Recep Tayyip Erdoğan török elnököt többször is azzal vádolták, hogy nem demokratikus, akárcsak Magyarországot.

– tette hozzá. Nagy előnynek nevezte, hogy a török és a magyar politikai rendszer stabil, "a vezetőinket tisztelik, és a vezetőinket támogatja a közvélemény, mert megnyerték a választásokat és többséget szereztek a parlamentjeikben".

– folytatta Szijjártó Péter, hozzátéve: nagyon törékeny politikai rendszereik vannak, nagykoalíciókkal, nagyon színes koalíciókkal és kisebbségi kormányzással.

– emelte ki.

– közölte a miniszter.

– mondta. Úgy fogalmazott:

Arra a felvetésre, hogy cikkekben, hírekben megkérdőjelezik Magyarország uniós lojalitását, különösen az orosz–ukrán válság tekintetében, Szijjártó Péter azt mondta, két oka van, hogy "Brüsszel miért megy általában szembe Magyarországgal".

– emlékeztetett. Magyarország azonban nem gondolja, hogy ez a helyes út – tette hozzá –, álláspontja szerint az EU-nak erősnek kell lennie, és ehhez a tagállamokat kell erőssé tenni. A tagállamoknak tehát ragaszkodniuk kellene az örökségükhöz, a vallásukhoz, a történelmükhöz, a sajátosságaikhoz, ahelyett, hogy feladnák azokat, amit viszont most a liberális mainstream akar. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország a lehető leghamarabb békét akar. Ez az álláspontja nagyon sajátos helyzetéből fakad, abból, hogy Ukrajnában van egy nagy magyar közösség, és ennek a közösségnek a tagjait is mozgósítják az ukrán hadseregbe, "és ezek a magyar emberek meghalnak".

– hangoztatta. A kapcsolatokat Oroszországgal nagyon fontosnak és elengedhetetlennek nevezte a miniszter, ezt azzal indokolva, hogy Magyarország energiaimportjának nagy része Oroszországból származik.

– mondta. Hangsúlyozta:

Azt mondta: Horvátország ahelyett, hogy növelte volna a kapacitást, megemelte a tranzitdíjat, így lehetetlenné tette, hogy Magyarországnak legalább "a reménye megmaradjon" a diverzifikációra. Ugyanez a helyzet a gázzal: "ha leállítjuk a szállítást a Török Áramlat-gázvezetéken", a többi bejövő vezeték "nem tud ellátni minket".

– jelentette ki Szijjártó Péter a Bloombergnek adott interjúban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mészáros János

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.