Pesti Srácok

Szijjártó Péter: újabb fontos pillanatához érkezett a paksi bővítés

Szijjártó Péter: újabb fontos pillanatához érkezett a paksi bővítés

Újabb fontos pillanatához érkezett a paksi bővítés azzal, hogy elkezdődött a leendő hatos blokk alatti talaj kitermelése is, amely az első lépése az építés előkészítési munkálatainak – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

A tárcavezető arról számolt be, hogy megindult a paksi atomerőmű leendő hatos reaktorblokkja alatti talaj kitermelése is, először öt méteres mélységig, miután ugyanez a tervezett ötös blokk esetében már megtörtént. A munka nagyságának érzékeltetése céljából pedig rámutatott, hogy utóbbi eredményeként nagyjából egymillió köbméternyi földet kellett elszállítani a helyszínről, és jelenleg is harminc-negyven teherautó hordja el a nyolc gép által kitermelt földet. Aláhúzta: a hatos blokk egyes pontjain 23 méteres mélységig kell majd leásni a stabilitás, a biztonságos működés garantálása érdekében; ez egy következő fázis lesz a munkálatokban. Szijjártó Péter kitért arra is, hogy eközben zajlanak a stabilitás és a biztonság szempontjából rendkívül lényeges résfalazási munkálatok, már mintegy 700 méter meg is épült, illetve a reaktortartály gyártása is folyamatban van Oroszországban.

– közölte. A miniszter leszögezte, hogy Magyarország hosszú távú energiabiztonságának nélkülözhetetlen eleme a paksi erőmű bővítése, ezáltal hazánk az általa felhasznált elektromos áram körülbelül 70 százalékát maga tudja majd megtermelni.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kiss Dániel

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.