Pesti Srácok

Dobrev hazabeszélt: a félelem, a szegénység és a nyomor rendszerét akarja leváltani

null

Amikor a Demokratikus Koalíció (DK) programot hirdet, akkor nem egyszerűen a kormányváltás programját hirdeti meg; a félelem, a szegénység és a nyomor rendszerét akarjuk leváltani – mondta Dobrev Klára, a DK EP-képviselője a párt csütörtöki, budapesti rendezvényén.

A DK szociális- és nyugdíjügyi programját egy fővárosi művelődési központban bemutató Dobrev Klára hangsúlyozta, hogy Magyarország lakosságának harminc százaléka a létminimum alatt él.

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az ellenzéki politikus. A Demokratikus Koalíció árnyékkormányának vezetője az összetartozásról beszélve kijelentette: az államnak az a feladata, hogy minden egyes magyar ember fontosnak érezze magát, mert minden ember ugyanannyit ér és pótolhatatlan.

– jelentette ki. Dobrev Klára leszögezte: az államnak nem kivonulnia kell a közös feladataink vállalásából, hanem "bevonulni", sokkal több erőfeszítést tenni. Az EP-képviselő úgy fogalmazott: az elmúlt 13 évben ahhoz kellett hozzászokni, hogy a kormány "rendkívül pökhendien, lekezelően beszél a nyugdíjasokról, hogy számukra a nyugdíjasok az csak egy muszáj teher". Hozzátette, hogy egy szociáldemokrata kormány számára a nyugdíjasok példaképek, mert ők mutatják meg, hogy miért érdemes 40–50 éven keresztül keményen dolgozni.

– mutatott rá a politikus.

– ismertette ígéretüket. Hozzátette: az idős embereket érintő jogszabályokról nem szabad anélkül döntést hozni, hogy meghallgatnák az érdekeiket képviselő szervezeteket. Dobrev Klára arról is beszélt, hogy 2008 óta nem nőtt a családi pótlék, ezért ha kormányra kerülnek, akkor minden olyan támogatást meg fognak erősíteni, ami "minden gyereknek is jár".

– tette hozzá. Összefoglalásként Dobrev Klára azt mondta: olyan közös hazát szeretnének, ahol az idős emberek számíthatnak az állam megbecsülésére, ahol minden gyermek és minden család fontos, és akinek szüksége van a segítségre, az megkapja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.