Pesti Srácok

Magyar Levente: húszmilliárd forintos beruházást hoz Magyarországra az autóipari Stellantis

Magyar Levente: húszmilliárd forintos beruházást hoz Magyarországra az autóipari Stellantis

Mintegy 20 milliárd forintot fektet a világ egyik legnagyobb autóipari konglomerátuma, a Stellantis az általa tavaly megvásárolt magyar start-upba, az önvezető technológiával foglalkozó aiMotive Informatikai Kft.-be; a beruházást a magyar kormány 5 milliárd forinttal támogatja – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján. Magyar Levente elmondta: a Stellantis, amelyhez tizennégy autómárka tartozik, Magyarországot választotta az önvezető technológia és a villamosítás központjául.

– mondta, hozzátéve, hogy az autóipari termelés alapján az első 20 állam között van az ország. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az autóiparon belül a jövőt az automatizált vezetési és a zöld technológiák képviselik, ezért jó hír, hogy Magyarország például az akkumulátorgyártásban a világon a negyedik helyen van, de hamarosan – Kína után – a második helyre kerülhet. Arról is beszélt, hogy a kormány ezzel a beruházással tovább javítaná globális pozícióját az autógyártásban, amely az egyik legfontosabb pillére a nemzetgazdaságnak. Magyar Levente felidézte, hogy az aiMotive Informatikai Kft.-t 2015-ben alapította néhány magyar fiatal, a Stellantis pedig a felvásárlás után úgy döntött, hogy megtartja a szoftvercég magyar vezetését.

A rendezvényen Heiko Schilling, a Stellantis szoftver- és mesterséges intelligencia fejlesztési alelnöke elmondta, hogy 2026-ra az aiMotive fejlesztései bekerülhetnek a Stellantis alá tartozó 14 márka autóiba. A budapesti cégnél párhuzamosan dolgoznak az önvezető technológián és a jármű-villamosításon – tette hozzá. Az aiMotive több mint 200 embert foglalkoztat; ezt a létszámot egyelőre 40-nel emelik. A vezető megjegyezte, hogy Magyarországon az 1990-es években voltaképpen nem létezett járműipar, most pedig több mint 150 ezren dolgoznak ezen a területen, ami komoly teljesítmény.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kiss Gábor

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.