Pesti Srácok

Megvan Boris Johnson új munkahelye (Videó!)

null

Televíziós műsorvezetőként folytatja pályafutását Boris Johnson volt brit miniszterelnök. A GB News nevű brit médiatársaság pénteki bejelentése szerint Johnson – aki 2019 nyarától három évig töltötte be a kormányzó Konzervatív Párt vezetőjeként a miniszterelnöki tisztséget – a jövő év elején lép be a céghez "műsorvezetőként, programkészítőként és kommentátorként". Johnsonnak a tájékoztatás szerint "kulcsfontosságú szerepe" lesz a jövőre esedékes brit parlamenti választások, valamint az ugyancsak 2024-ben tartandó amerikai elnökválasztás tudósításában.

– fogalmaz tájékoztatásában a GB News. Boris Johnson a bejelentéshez fűzött videónyilatkozatában "lázadó csatornának" nevezte a GB News-t és közölte: műsoraiban elmondja majd "kozmetikázatlan" véleményét "Oroszországon és Kínán át az ukrajnai háborúig mindenről".

A 2019-ben tartott legutóbbi brit parlamenti választáson az akkor még Boris Johnson vezette Konzervatív Párt negyven éve nem látott arányú győzelmet aratott, és 80 fős – a brit parlamenti rendszerben rendkívül kényelmesnek számító – alsóházi többséggel alakíthatott új kormányt. Johnson azonban tavaly júliusban lemondott a pártvezetői posztjáról és a miniszterelnöki tisztségről, miután nyilvánosságra került, hogy a londoni kormányfői hivatalban a koronavírus-járvány miatt saját kormánya által elrendelt korlátozások idején ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket rendeztek. A volt miniszterelnök idén nyáron alsóházi képviselői mandátumát is visszaadta, miután a képviselői mentelmi jog és egyéb előjogok alkalmazását szabályozó alsóházi szakbizottság vizsgálati jelentése szerint szándékosan félrevezette a parlamentet, amikor többször is kijelentette, hogy ezeken az összejöveteleken nem történt törvénysértés. A közkeletűen "partygate" néven emlegetett ügy az utóbbi évek legnagyobb belpolitikai botrányává fajult, és ennek hatására mélypontra süllyedt a konzervatívok választói támogatottsága.

PestiSracok facebook image

A GB News 2021 júniusában indult. A műsorszóró cégek szabályozásáért is felelős brit távközlési felügyelet (Ofcom) eddig hétszer indított vizsgálatot a társaság ellen médiaetikai, pártatlansági és összeférhetetlenségi kifogások miatt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Andy Rain

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.