Pesti Srácok

Nyeregből a rúdra – Rúdtáncos videótól várja a szavazatokat Tüttő Kata

Nyeregből a rúdra – Rúdtáncos videótól várja a szavazatokat Tüttő Kata

Úgy tűnik Tüttő Kata nem elégedett azzal, hogy politikusként ismerik, és mostantól inkább Insta-modellként szeretne érvényesülni. Az MSZP-s politikus legutóbb azzal tört internetes babérokra, hogy vörös Aphroditéként lovagolt ki a tenger habjaiból, most pedig egy rúdtáncos videóval gyűjti a lájkokat a közösségi médiában. Nem tudjuk, hogy mi lesz a következő produkció, de annak mindenesetre örülünk, hogy nem Vadai Ágnestől kapunk hasonló felvételeket.

Tüttő Kata, Budapest MSZP-s főpolgármester-helyettese egy egészen érdekes videót tett közzé nemrég az Instagram-oldalán. A rövid felvételen rúdtáncos képességeit csillogtatja meg, és egy kifejezetten nehéznek tűnő fogást mutat be, amelyhez fejjel lefelé kell megtartania magát a rúdon – írja a Magyar Nemzet.

Ha a főpolgármester-helyettes tovább folytatja a gyakorlást, akkor messzire juthat, ugyanis ez a fogás számos izgalmas rúdtáncelem alapja. Tüttő idén ősszel belelendült a sportolásba, nemrég egy felnőtteknek készült kondiparkban lógott fejjel lefelé:

PestiSracok facebook image

A főpolgármester-helyettes nem veti meg a drága hobbikat sem, korábban azzal került be a hírekbe, hogy Görögországban kilovagolt a tengerből. A nagy médiaérdeklődés nyomán végül letörölte a videót az Instagram-oldaláról, mi azonban időben lementettük. Íme:

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok
Ajánljuk még

Puskás Péter: Letartóztatásban vannak az óbudai korrupciós ügy gyanúsítottjai (Videó)

‎PS Riport 2024 március 8.
Kiss László ugyan bagatellizálná a szerdán kirobbant korrupciós botrányt, a valóság azonban az, hogy már le is tartóztatták azt a négy érintettet, akiket tegnap vettek őrizetbe a hatóságok. P. Gábor és csapata a gyanú szerint teljesítés nélkül számlázott az önkormányzat felé, az így kicsalt pénzt pedig a választási kampányban is felhasználhatták. Puskás Péter, a kerületi Fidesz frakcióvezetője csütörtökön délután rendkívüli ülést kezdeményezett, amelytől azt várja, hogy adjon magyarázatot Kiss László és csapata arra, hogyan fizethetett az önkormányzat olyan tételek után, amelyek mögött nem áll valódi teljesítmény.

Ábrahám Róbert megsemmisítő csapást mért nagyvideójában a gyermekvédelmi tüntetés vezéralakjára

‎PS Riport 2024 szeptember 26.
Talán sokan emlékeznek még arra, hogy miként karaktergyilkoltak le mindenkit, aki csak írni mert Osváth Zsolt, a februári "Odakint szörnyek járnak" mottójú inluenszertüntetés egyik vezéralakja botrányairól. Mindezt a legvadabb összeesküvéseket terjesztve, és a legátfogóbb dezinformációs kampánnyal kiegészítve tették. Ennek most vége. Nagyvideójában Ábrahám Róbert kollégánk felvonásról-felvonásra mutatja be Osváth gyermekpornográfia-ügyét, kitérve arra is, hogy aközben miként próbálták eltussolni a Gulyás Márton főpartizán és Jámbor András volt főpolgármester-helyettes, párbeszédes politikus közvetlen környezetében lelepleződött brutális pedofilügyet.