Pesti Srácok

Schmidt Mária: Kínában egyenrangú félként bántak velünk, ezt Nyugaton soha nem tapasztaltam

Schmidt Mária: Kínában egyenrangú félként bántak velünk, ezt Nyugaton soha nem tapasztaltam

Kína újra a világ közepe lett, elég erős és gazdag ahhoz, hogy újra elfoglalja régi helyét – fogalmazott a Látószög nevű blogjában Schmidt Mária.

A történész kifejtette, hogy Orbán Viktor delegációjának tagjaként részt vehetett a pekingi Új Selyemút, az Egy övezet, egy út (Belt and Road Initiative, BRI) tizedik születésnapján tartott nemzetközi seregszemlén ebben a hónapban. Kiemelte, hogy nem volt itt az USA, az Európai Uniót egyedül képviseltük, nem voltak itt az angolszászok, a britek, az ausztrálok és a kanadaiak és India sem. Hnagsúlyozta, hogy több mint száz ország, a világ zöme eljött és pozitívan reagált a kínai ajánlatra.

– emelte ki blogjában Schmidt Mária. Mint írta, Nyugaton mindig az volt az üzenet, hogy érezzük magunkat megtisztelve, hogy egyáltalán ott lehetünk, hogy szóba állnak velünk, de ne higgyük, hogy ez azt jelenti, hogy kinyithatjuk a szánkat. Szerinte amit többek között meg kellene a kínaiaktól tanulnunk, az az alázat, az odafigyelés, a kedvesség, a gesztusok, ahogy megtisztelik a másikat, egyenrangú félként kezelik, annak ellenére, hogy kisebb, szegényebb, kiszolgáltatottabb náluk.

PestiSracok facebook image

Schmidt Mária felelevenítette, hogy Orbán Viktorral tárgyalt Li Csiang miniszterelnök, aki díszebédet adott a tiszteletére, fogadta Hszi Csin-ping elnök, Kína és a világ legnagyobb bankjának, az ICBC-nek az elnöke, két másik óriásbank, a China Construction Bank és a Bank of China elnöke, a BYD elektromos autógyár és a Huawei alapító elnökei. Mindenhol a legmagasabb szinten üdvözölték, tárgyaltak vele, mégpedig érdemben, igazi eszmecserét folytatva, és ezeknek a találkozásoknak mindegyikén ott volt a politikai, a pénzügyi és a gazdasági élet vezérkara. Kiemelte, hogy a kínai tárgyaló felek nagyon fegyelmezettek, felkészültek voltak és érdemi kérdésekre érdemi válaszokat adtak.

– emelte ki Schmidt Mária.

Forrás: Látószög blog

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.