Pesti Srácok

Szijjártó: globális informafikai szolgáltató központot hozott létre az Aldi Debrecenben

Szijjártó: globális informafikai szolgáltató központot hozott létre az Aldi Debrecenben

Informatikai szolgáltató központot hozott létre az Aldi Debrecenben, amely a német vállalat globális tevékenysége szempontjából is meghatározó lesz – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Debrecenben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Aldi International IT Services Kft. új irodájának átadásán kiemelte, hogy az informatikai szolgáltatásokkal foglalkozó központ létrehozásával ötven, magas képzettséget igénylő munkahely jön létre. Az 1,2 milliárd forintos beruházást az állam 120 millió forinttal támogatta. Leszögezte: az iroda a hazánkban már mintegy 160 üzlettel és komoly logisztikai központtal rendelkező, a teljes hálózata működését zöld árammal fedező német vállalat globális tevékenysége szempontjából is meghatározó lesz. Az Aldi teljes globális hálózatát, azaz több mint 200 ezer munkavállaló, több mint 7 ezer bolt és 80 logisztikai központ működéséhez szükséges IT-munkákat fogják innen, Debrecenből kiszolgálni.

Beszédében aláhúzta, hogy a világ az utóbbi években válságról válságra bukdácsolt, gyárbezárásokról, munkanélküliségről, vállalati csődökről szóltak a hírek, és az élelmiszer-kiskereskedelemben dolgozók is pontosan látják az egekbe szökő infláció és energiaárak hatásait.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki.

– vélekedett. Szijjártó Péter rámutatott, hogy a beruházások jelentik a növekedés alapját, ráadásul segítik a gazdaság dimenzióváltását is.

– fogalmazott. Közölte, hogy ezen a téren hazánk "nem áll rosszul", amit tanúsít a tizedik helyezés is a high-tech gazdasági tevékenységek exportjának világranglistáján, miközben az ország a lakosságszámát tekintve csak a kilencvenötödik.

– mondta. Érintette azt is, hogy ma nagyjából 180 ezren dolgoznak Magyarországon az informatikai szolgáltatások szektorában. Az ágazat teljesítménye tavaly 4 ezer milliárd forintot ért el, ami egy év alatt 19 százalékos növekedést jelent, körülbelül ezer milliárd forintos exportértékkel. A miniszter ezután jó hírnek nevezte az utánpótlás kapcsán, hogy Magyarországon tavaly, illetve idén az információs és kommunikációs szakokra jelentkező diákok száma 34 százalékkal nőtt, a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó mérnökök száma kétszeresére emelkedett, és tavaly 73 százalékkal több kis- és közepes vállalkozás tájékoztatott termékinnovációról, mint korábban.

Végül arra is kitért, hogy továbbra is a német cégek alkotják a legnagyobb beruházói közösséget hazánkban. A kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly rekordot döntött 67 milliárd euróval, és erre idén is jó esély van, miután eddig tíz százalékos bővülést regisztráltak a volumenben.

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Róka László

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.