aldi
Valóban felére csökkentek az árak, ahogyan a kormány állítja? - A Spar már hisztizik, a számok azonban bíztatóak
A hétfőn bevezetett árrés stop első 48 órájának tapasztalatai alapján van olyan termék, amelynél 60 százalék fölötti volt az áresés, miközben a bejelentés csak 10 százalékot prognosztizált. A kormány Facebook- oldalán napi szinten tájékoztatnak a bekövetkezett árváltozásokról, legutóbbi, ezzel kapcsolatos posztjuk szerint több termék árát majdnem a felére csökkentették a profitplafon bevezetése után.Szupermarketben ölte meg volt élettársát egy német férfi
Horrorfilmbe illő jelenetek játszódtak le egy németországi boltban, ahol egy férfi fényes nappal lőtte agyon az ott dolgozó volt élettársát, majd magával is végzett. A boltban tartózkodó vásárlók sértetlenül megúszták a lövöldözést.Szijjártó: globális informafikai szolgáltató központot hozott létre az Aldi Debrecenben
Informatikai szolgáltató központot hozott létre az Aldi Debrecenben, amely a német vállalat globális tevékenysége szempontjából is meghatározó lesz – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Debrecenben.Az Aldi botrányos kisfilmje: Theo és Ida Marie vegán tofut főz, közben arról beszélnek, a gyerekvállalás nagy szívás -A cég szégyenében eltávolította a videót
Az Aldi üzletlánc egy olyan kisfilmet készített, amelyben arról beszélnek, hogy miért nem szabad gyereket vállalni. Az Aldi karácsonykor még teljesen más ideológiai úton járt, ez pedig a reklámjaiban is megmutatkozott.Luxuscikknek számít lassan az étolaj Németországban
Miközben a haladó sajtó álhíreket gyárt arról, hogy mennyivel olcsóbbak a magyar termékek Hollandiában, addig Nyugat-Európát rekordszintű, negyvenszázalékos infláció sújtja. A szankciók következtében Németországban például már nem hónapról hónapra, hanem napról napra drágább az élet; a bevásárlóközpontok reklámújságaiba már ki sem írják a termékek árát.Nébih: Etilén-oxiddal szennyezett müzlit hívott vissza az Aldi
Az Aldi Magyarország Németországból származó müzlit hív vissza, ugyanis a termékhez felhasznált szezámmag etilén-oxiddal szennyezett – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden.Csalók verik át a vásárlókat: sms-t vagy e-mailt kapnak az Aldi nevében
Csalók az Aldi nevében küldenek sms-ben vagy e-mailben értesítést a kereskedelmi lánctól érkező csomagról, nyereményről vagy tesztelési programról, vélhetően adathalász céllal – tájékoztatta az MTI-t a vállalat pénteken.Kezdődik a karácsony előtti roham az üzletekben
Indul az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben; a legnagyobb rohamra december 20-23-a között számítanak az áruházláncok.Szijjártó: A magyar gazdaság jövőbeni sikerét a hozzáadott érték határozza meg
A magyar gazdaság jövőbeni sikerét az határozza meg, hogy a világgazdaság tempóját diktáló vállalatok az újításaikat hol fejlesztik ki, vezetik be és kezdik alkalmazni – vélekedett a külgazdasági és külügyminiszter az ALDI International IT Services Kft. (ALDI IIT) beruházás-bejelentő sajtótájékoztatóján hétfőn, Pécsen.Ajánljuk még