Okos testépítő bepancsolt az ALDI-nak

Az talán még most is a nemzeti minimum része, hogy mély filozófiai kérdésekben nem a testépítőket kérdezzük meg. Mondjuk egy olyan világban, ahol néha már az MTA-t sem érdemes ilyenekkel zaklatni, van egy pénzfeldobás jellege annak, hogy kitől kérünk tanácsot.Annak sajnos nincs, hogy kitől kapunk kéretlenül is, ugyanis tényleg minden hülye szükségét érzi annak, hogy mélyen megérvelt, kulturált politikai véleményét a köz elé tárja. Ha az autós távgyalogló ekkora sztár lehet, akkor tényleg nehéz elbotlani az alsó korlátban.
Van egy Kiss Jenő néven fungáló, „Mester” melléknevű csávó, aki valami ismeretlen influenszer, egyébként testépítő. Mint szinte minden esetben, itt is igaz, hogy az „influenszer” a nagyon súlyosan sértő kitétel. Fura, de valószínűleg voltam már egy légtérben a csókával, bemutató edzést tartott a konditeremben, ahová járok. Én közben csináltam a gyakorlataimat, de körülbelül negyvenen körbeállták a csávót, és én az alapján, amiket hallottam a magyarázataiból, az feltétlenül kiderült, hogy a csávó sokat gondolkozott azon, hogy kell súlyokat emelgetni. Nyilván ez alapozta meg az ALDI marketingeseinek azon ötletét, hogy influenszerkedjen nekik is.
Na szóval a fickóban felrémlett, hogy neki közéleti gondolatai is lehetnek, valószínűleg a protein szponzora költséget csökkentett és ennek okán szembesült az élet nehézségeivel, akkor azonnal megtalálta Orbán Viktorban minden bajának okozóját, ezt találta kiírni a Facebookra:
Amikor egy bátorságot színlelő, valójában gyáva „vezér” összesz@rja magát az ellenfelétől, de ezt el akarja fedni, akkor súlyosan zavarodott elmeállapotában olyan parancsokat ad, olyan törvényeket hoz, ami nem hogy nem fedi el az összeomlott benső világát, hanem teljesen egyértelművé teszi, hogy ideje rajta pelenkát cserélni.

Miután a Jenő korábban az „árad” kifejezést is előszeretettel használgatta, erős a gyanú, hogy a messiás hatása alá került. Miután a hülyeség tényleg a legalapvetőbb emberi jog, mindenki azt gyaláz és gyűlöl akit akar, sőt hülyesége bizonyítékaként ezt ki is írhatja, hogy mindenkinek nyilvánvaló legyen. Ha azonban egy sikeres proteinárus egy kiskereskedelmi lánc reklámarca lesz, akkor azonban vannak bizonyos kötelességei a cég irányába. Lehet, hogy abba a politizálásnak ez a tiszás formája nem igazán fér bele. De az is lehet, hogy belefér. Ki ismeri ki magát ezeknek a német cégeknek a lelkivilágában?
Nekem, a fogyasztónak viszont a saját lelkivilágom a fontos és olyan cégekkel nem kívánok üzleti kapcsolatba kerülni, akik politizálnak, vagy eltűrik, hogy a reklámarcaik ordas bunkók legyenek. Jenő azt ír ki amit akar, gyakorlatilag eddig azt sem tudtam, hogy létezik és ezután sem fogom követni a „munkásságát”. De az ALDI-ban szoktam vásárolni, és éppen ki is vagyok akadva rájuk. Rohadtul megemelték ugyanis a vaníliás karika árát. Nagy vaníliás karika fogyasztó vagyok ugyanis, de az eredeti vaníliás karika hasonlóan vállalhatatlan drágulása és minőségromlása termékváltásra kényszerített. Ez utóbbi az ukrán szál a történetben, állítólag valami ukráné lett a márka, már csak ezért is nagyon komoly ellenérzéseim vannak. És mint tudjuk, az érzelem tény. Nem is néztem utána, hogy kié csak futólag olvastam, de akik ilyen drágán, ilyen szar vaníliás karikát gyártanak, azok ne gyártsanak. Elvi kérdés ez, a vaníliás karika sohasem volt olcsó, a rohadt kommunisták alatt sem, de volt egy ár érték arány.
Cserébe egy évvel ezelőtt, amikor már a tescós akcióban is pofátlanul drága volt a vaníliás karika, alternatívát kerestem. Kiderült, hogy az ALDI vaníliás karikája nem a régi íz persze, de legalább ehető, és kifejezetten barátságos az ára. Sajnos az ALDI is észrevette ezt az összefüggést és a közepesnél kicsit jobb minőség megtartása mellett, árdrágítani kezdett. Jó, nem érték be a régi reménytelenségbe fulladó termék rablás jellegű árait, de hirtelen megtudtam, hogy mi is az a 60 százalékos élelmiszerinfláció. Biztos meg fogják magyarázni, de nem szeretem, amikor nem a költségek nőnek, hanem csak az árak.
Úgyis fogyózom, gondoltam, majd kevesebb vaníliás karikát veszek, erre viszont itt van Kiss Jenő influenszer, az ALDI arca és politizál és milyen bunkó módon ráadásul. Így könnyű az ember indulatait átvezetni más célpontra, illetve a kognitív feldolgozási kísérleteit zárójelbe tenni (fogyókúra).
Akkor az ALDI is politizál. Miért? Nem tetszik neki valami? Szerintem ilyenkor teljesen jogos az a fogyasztói magatartás, hogy úgy általában a kedves vásárló is kifejezze azon igényét, nem tűri a politizáló vállalatokat, a külföldieket különösen nem. Régóta mondom, hogy a fogyasztói bojkott hatékony eszköz, mindig meg kell vele próbálkozni, ha jó okunk van rá. Félreértés ne essék nem azzal van bajom, hogy egy izomagy támogatja a Tiszát és utálja a kormányt. Csak az ilyen bunkó megnyilvánulásoknak legyen már következménye, ha valakinek az üzleti tevékenysége pont valamiféle állítólagos hitelességre épül. Neki joga van politizálni, nekünk meg jogunk van reklámhordozóként undorodni tőle. Ilyen ez.
Én tudok áldozatot hozni, átmegyek a Lidlbe. A vaníliás karikájuk ugyan egy rémálom és róluk se derüljön ki semmi, csak szólok. Nézzék meg hogy járt a SPAR. És vajon az ALDI mit lép most?
Tiszás olvasóink és kommentelőink számára jelezném, hogy a cikk tartalmaz bizonyos áthallásokat, amelyeket ők nem értettek meg. Nem szégyen ez, csak probléma.:)
A vezető képen nevezett testépítő legfontosabb részei láthatóak. /forrás: Facebook