Pesti Srácok

Valóban felére csökkentek az árak, ahogyan a kormány állítja? - A Spar már hisztizik, a számok azonban bíztatóak

null

A hétfőn bevezetett árrés stop első 48 órájának tapasztalatai alapján van olyan termék, amelynél 60 százalék fölötti volt az áresés, miközben a bejelentés csak 10 százalékot prognosztizált. A kormány Facebook- oldalán napi szinten tájékoztatnak a bekövetkezett árváltozásokról, legutóbbi, ezzel kapcsolatos posztjuk szerint több termék árát majdnem a felére csökkentették a profitplafon bevezetése után.

Az Index cikkében rámutat: hétfőn elindított árrés stop után megérkeztek a számok, amelyek bizonyítják, hogy a 30 alapvető élelmiszer-kategóriára bevezetett korlátozás milyen hatásokkal volt a bolti árakra. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden még arról beszélt, hogy ha kell, akkor a kormány keményebb fellépésre is hajlandó lenne, tehát ha az árrés stop nem működik, akkor jöhet az árstop.

Itt viszont még nem tartunk, egyelőre megérkeztek a számok, hogy a március 13-i adatokhoz képest az intézkedés bevezetését követően milyen mértékben csökkentek az alapvető élelmiszerek kiskereskedelmi árai. A felsorolt 996 terméktípus közül csaknem 800 ára csökkent a kormányzati közbelépést követően. Bár 10 százalékos csökkenést garantált a miniszter, de vannak olyan árucikkek, amelyek esetében 64 százalékos csökkenés is előfordul.

PestiSracok facebook image

Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) makrogazdasági elemzésért felelős helyettes államtitkára szerint óriásit zuhant a tejtermékek ára az árrésstopnak köszönhetően, nagyjából felére, és egyes esetekben a 60 százalékot is meghaladta a csökkenés. Jókora csökkenés volt néhány feldolgozott hústerméknél is. A hétfőtől bevezetett profitplafonban 30 termékkör több mint ezer terméke érintett. Az árak csökkenését 760 termék esetében figyelték meg – jegyezte meg.

Jelezte: a hatóságok a kezdetektől szigorúan ellenőrzik az árak alakulását, az árrésstop betartását a boltokban, május 31-ig. Ha ezek az árszintek megmaradnak, nincsen szükség további lépésekre – vélekedett Suppan Gergely. „Egyértelműen lefelé fogja húzni az inflációt” – fogalmazott, hozzátéve: a háztartások inflációs érzetét döntően az élelmiszerárak határozzák meg, ha itt visszaesés következik be, az az inflációs érzetet is jócskán csökkentheti, javítja a fogyasztói hangulatot, támogatja a fogyasztást. Az árrés stop önmagában akár közel 1 százalékponttal csökkentheti az inflációt, ugyanakkor kedvező hatása lesz az üzemanyagárak csökkenésének is – mondta.

Az Aldi és a Lidl eddig is jobb fej volt, mint a Tesco és a Spar

A Telex cikkéből kiderül: A laktózmentes termékekre és a sertészsírra rakták a legnagyobb árrést a kiskereskedők, mielőtt a kormány bevezette volna az árrésstopot – derült ki, amikor megnézték, minek hogyan változott az ára az árrésstop bevezetése után. A Lidl, az Aldi, a Tesco, a Spar és a Penny árait vizsgálva az jött ki, hogy – amennyiben azt feltételezzük, hogy pontosan 10 százalék lett az új árrés – van olyan üzletlánc, amely a szabályozás előtt több, a listába tartozó terméket is a beszerzési ár több mint kétszereséért árult.

A több száz termék árának összehasonlításából kiderült, hogy az Aldi, a Lidl és a Penny korábban jóval kisebb árrésekkel dolgozott, mint a Tesco és a Spar. Ez utóbbiak valami csoda folytán az árréstop bevezetése után több termékük árát még emelni is tudták - írják.

A vizsgálat során kiderült, hogy

  • a Lidl esetében az árrés stop bevezetésével a legnagyobb mértékben a laktózmentes görög joghurt, a félkilós natúr joghurt, a laktózmentes szeletelt trappista, a 12 százalékos Pilos tejföl és a Vita D’or margarin ára csökkent. A termékek nagy része 1 és 20 százalék közötti mértékben lett olcsóbb, néhány termék ára nem változott, a hét nyertese pedig az 1,5 százalékos Pilos UHT tej lett, amely 355 forintról 358 forintra drágult.
  • Árbevétel szempontjából a második legnagyobb magyar kiskereskedő a Spar, ahol a bevezetés óta öt termék ára kevesebb mint a felére csökkent, ezeket tehát valószínűleg korábban a beszerzési ár több mint duplájáért árulták. A legnagyobb áresést produkált termékek között van a Mizo laktózmentes natúr joghurt, a laktózmentes Rama sütőmargarin, a Zott Primo tejföl és három különböző fajta sertészsír. Itt elég sok termék ára esett 30-40 százalékokkal, érdekesség viszont, hogy a finomított napraforgó-étolaj árát 7 százalékkal feljebb tudták vinni
  • Az Aldinál a legnagyobb, 34 százalékos áresést a 350 grammos fokhagyma produkálta, amelyet a laktózmentes tejföl, a sima tejföl, a laktózmentes natúr joghurt és a laktózmentes félzsíros tehéntúró követett. Itt feltűnően sok terméknek egyáltalán nem változott az ára, vagyis ezeket feltehetőleg eddig is nagyon alacsony árréssel értékesítették. A Cirmi ESL tej ára azonban 349 forintról 367 forintra emelkedett.

Lettek termékek, amik drágultak

A Telex összeszedte az öt üzletláncból azokat a termékeket, amelyeknek az ára nem csökkent, hanem nőtt az elmúlt egy hétben. Elképzelhető, hogy ezeket a termékeket eddig 10 százalék alatti árréssel értékesítették, de az is, hogy közülük több éppen múlt héten volt akciós. A listába mind az öt üzletlánctól felkerült legalább egy termék, de egyértelműen a Tesco tej- és hústermékei vannak a legtöbben.

A Spar tiltakozik

Az árrésstoppal kapcsolatban küldött levelet a Spar Magyarország vezetősége a dolgozóknak. A lapunk birtokába jutott levél szerint az intézkedés havi szinten 1,5 milliárd forintos veszteséget jelent a cégnek és változtatni fognak a kereskedelmi gyakorlatukon is. Ha ez nem elég, további lépések megtételére kényszerülnek - írta meg a Portfolio.

Heiszler Gabriella, elnök-ügyvezető igazgató és Vonier Eduard ügyvezető igazgató által írt belső levélben többek között az olvasható, hogy az elmúlt években ez már a sokadik olyan intézkedés, amely a működésünket nagyban megnehezíti, miközben 2024 volt a harmadik olyan év, amikor a Spar veszteséges volt.

- írják.

Budapest, 2016. szeptember 7.
A Spar 100. franchise üzlete Zuglóban, az Ungvár utcában 2016. szeptember 7-én, a boltnyitás előtt.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az óriási kommunikációs zajban azonban fontos megérteni, hogy az árrés nem egyenlő a haszonnal, nem egyenlő a profittal. A maximum 10% árrésből, ha levonjuk a kiskereskedelmi különadót, alig valamivel több mint 5% marad csupán. Ez a fennmaradó összeg az áru boltokba történő kijuttatására éppen, hogy elég, azonban semmilyen fedezetet nem biztosít a bérköltségekre, a piaci áron fizetett rezsiköltségekre, a további közterhekre, vagy az üzletek bérleti díjára - hangsúlyozzák a vezetők. A cégvezetők összefogásra kérik a dolgozókat.

- olvasható a levélben.

Hozzáteszik: annak érdekében, hogy a cég hosszú távú stabilitását biztosítani tudják, ha a jelenlegi szabályozási környezet nem javul, vagy tovább romlik - még nehezebb lépések megtételére kényszerülhetnek.

A Spar mellett a CBA is vitatja az árrésstop fenntarthatóságát, Fodor Attila, a beszerzési társulás központjának kommunikációs igazgatója szerint ugyanis hosszú távon visszafordíthatatlan károkat okozhat az intézkedés. Fodor egyúttal jelezte, hogy elsősorban a kistelepüléseken és a lakóhelyek közelében működő, jellmezően magyar családi vállakozásban működtetett boltokat érintheti súlyosan az új szabály.

Ezzel kapcsolatban a kormány is reagált, kisboltos problémát ugyanis ők is érzékelik, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Portfolio kérdésére azt mondta, figyelik, hogy milyen sérüléseket szenvednek el, és szükség esetén lépnek.

(Index, Telex, Portfolio, VG / Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.