Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a Gazprom továbbra is teljesíteni fogja földgázszállítási kötelezettségeit

null

Vlagyimir Putyin orosz elnök és a Gazprom vezérigazgatója is megerősítette, hogy a vállalat a bulgáriai tranzitdíjak megemelésének ellenére is teljesíteni fogja szerződéses földgázszállítási kötelezettségeit Magyarország irányába – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben. A tárcavezető Orbán Viktor kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozóját követően elmondta, hogy fontos napirendi pont volt az ukrajnai helyzet is, ugyanis hazánk nap mint nap szembesül a háború negatív következményeivel, mások mellett a menekültválság, a magas infláció, a szankciós politika miatt elszálló energiaárak formájában, miközben magyar emberek is halnak meg a harcokban.

- szögezte le. Rámutatott, hogy a diplomáciai rendezéshez tárgyalásokra lenne szükség, amelynek pedig előfeltétele a kommunikációs csatornák nyitva tartása, így ezek elvágásával a béke reményét is feladná a világ. "Minden egyes nappal még több halott van és még nagyobb a pusztítás (.) Tehát a béke körülményei jobbak voltak tegnap, mint ma, holnap meg rosszabbak lesznek, mint ma" - jelentette ki.

- fogalmazott.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a tárgyalás másik súlypontja az energetikai együttműködés volt a két ország között, hiszen igenis szükség van a józan észre és kölcsönös tiszteletre alapuló kapcsolatok fenntartására Magyarország ellátásbiztonságának garantálásához.

PestiSracok facebook image

- figyelmeztetett. Hangsúlyozta, hogy idén eddig 4,8 milliárd köbméter földgáz érkezett Oroszországból Magyarországra, döntően a Török Áramlaton keresztül, illetve több mint 3,5 millió tonna kőolaj is leszállításra került, ez az év végéig nagyjából 4,8-5 millió tonnára fog felmenni. Emellett zajlik a paksi bővítés, megkezdődött az építkezés a nemzetközi projekt keretében, a jelenleg zajló résfalazást például amerikai vállalat végzi. Aláhúzta: "az energetikai együttműködés kapcsán a helyzet áttekintése úgy végződött, hogy az ország energiaellátása biztonságban van, a magyar-orosz együttműködés ezt az energiabiztonságot szolgálja".

A miniszter végezetül kitért arra is, hogy Bulgária nemrégiben jelentősen megemelte az orosz földgázra vonatkozó tranzitdíjakat, amit ráadásul nem is jelzett előre hazánknak.

- szögezte le. Majd rámutatott, hogy a földgázszállítás nem áll szankciók hatálya alatt az Európai Unióban, és a bolgár miniszterelnök érvelése így hiteltelen, s minden alapot nélkülöz, az intézkedés pedig teljesen ellentétes az európai szolidaritással, ráadásul sértheti a közösségi szabályokat is a vámok kivetésével, az áruk szabad mozgásával kapcsolatban. Illetve tudatta, hogy többször is beszélt ez ügyben az ugyancsak Pekingben tartózkodó Sinisa Mali szerb miniszterelnök-helyettessel, akivel megegyeztek a lépések jövőbeli egyeztetésében. "Hamarosan a két kormánynak egy közös állásfoglalása nyilvánosságra is fog kerülni, és nem hagyjuk válasz nélkül ezt az ellenséges bolgár lépést" - jelentette ki. Kiemelte: a téma Vlagyimir Putyinnal is szóba került, aki a Gazprom vezérigazgatójához hasonlóan arról biztosított, hogy le fogják szállítani Magyarországnak a szerződések szerinti földgázmennyiséget.

- mondta.

Forrás: MTI

Ajánljuk még