Pesti Srácok

Vádat emeltek a csányi óvodában történt halálos mászókabaleset ügyében

null

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vádat emeltek a 2019-ben történt óvodai mászókabaleset ügyében Csány egykori polgármestere és az óvoda volt vezetője ellen.

A vádirat szerint a két vádlott az óvodai játszótér üzemeltetésének felelőseként munkaköri kötelességének teljesítését súlyosan és hosszú időn át elmulasztotta. Ez okozta a 2019 őszén bekövetkezett balesetet. A helyi óvoda udvarán több fából készült játék is volt, amelyek 2011-ben elvégzett kötelező felülvizsgálata megállapította, hogy közülük a mászóka balesetveszélyes. Ilyen esetben a hatályos jogszabályok szerint az üzemeltetőnek – ez esetben a polgármesternek – ki kell javíttatnia az eszközt vagy el kell bontatnia, és ennek elvégzéséig gondoskodnia kell arról, hogy azt ne használják. Ezt a településvezető elmulasztotta, majd a vádlottak tudtával a játékot 2013 nyarán áthelyezték, eltávolítva a mászóka létráját, amely az eszköz stabilitását is biztosította. Így akkortól a szerkezetet csupán két földbe ásott, impregnálatlan fenyőgerenda tartotta helyzetben. A balesetveszélyes játékot a gyerekek az óvodavezető engedélyével a továbbiakban ilyen állapotban használták, miközben a tartógerendák föld alatti részei elkorhadtak.

A baleset 2019. szeptember 26-án történt, amikor három óvodás egyszerre volt fenn a 80 kilogramm tömegű mászókán, amely kidőlt és rájuk zuhant. Közülük egy kislányt a fején találta el a keresztgerenda, és a helyszínen életét vesztette. Két társa könnyebben sérült meg.

A Hatvani Járási Ügyészség – beismerésük esetén – mindkét vádlottal szemben másfél év, két és fél évre felfüggesztett fogházbüntetést, emellett 2 millió, illetve 1,25 millió forint pénzbüntetés kiszabását javasolja, valamint azt, hogy a másodrendű vádlottat két évre tiltsák el az óvónői foglalkozástól.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán (illusztráció)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.