foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés
Vizsgálat helyett erőszakosan fogdosta betegét egy fővárosi orvos
A fővárosi nyomozók befejezték az eljárást egy háziorvos ellen, aki a gyanú szerint hatalmi helyzetével visszaélt egy betege kárára – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján, hétfőn.A tolvajok ellen akart védekezni, börtönbe kerülhet
Áramot vezetett a kerítésébe egy dabasi férfi, hogy távol tartsa a betörőket, amiről egy helybéli értesítette a rendőrséget, akik eljárást indítottak ellene. Az idős férfit foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettével gyanúsították meg, ami a büntető törvénykönyv szerint akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is járhat.Otthonszülés közben meghalt egy csecsemő Budaörsön
Otthonszülés közben, szerdán meghalt egy csecsemő Budaörsön. Az otthonszülést pártoló Csilla a második gyermekével vajúdott, amikor autóba ült Miskolcon, hogy a kicsit a budaörsi dúlalakásban hozza világra. A szülés után azonban nem sírt fel a baba, a dúlák csak ezután hívtak orvosi segítséget.Az ügyészség fellebbezése alapján bűnügyi felügyeletbe került a Covid-gyógyszerekkel bizniszelő orvos
Bűnügyi felügyeletbe került az az orvos, aki a gyanú szerint Covid-gyógyszerekkel kereskedett. Az orvost és társát az elsőfokon eljáró nyomozási bíró szabadon engedte, azonban az ügyészség eredményes fellebbezése alapján mindkét gyanúsított bűnügyi felügyeletbe került.Vádat emeltek a kontár gázszerelő ellen
Szakképzettség nélkül szerelt fel egy gázkazánt egy férfi Szentgálon. Az ügyészség foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel és csalással vádolja.Ajánljuk még