Pesti Srácok

Az ügyészség fellebbezése alapján bűnügyi felügyeletbe került a Covid-gyógyszerekkel bizniszelő orvos

null

Bűnügyi felügyeletbe került az az orvos, aki a gyanú szerint Covid-gyógyszerekkel kereskedett. Az orvost és társát az elsőfokon eljáró nyomozási bíró szabadon engedte, azonban az ügyészség eredményes fellebbezése alapján mindkét gyanúsított bűnügyi felügyeletbe került.

Az ügy felderítése, valamint a bűncselekményekkel megalapozottan gyanúsítható személyek elfogása érdekében a Fővárosi Nyomozó Ügyészség 2021. február 18-án a Nemzeti Védelmi Szolgálattal, valamint a Készenléti Rendőrség egységeivel együttműködve hajtott végre nagyszabású akciót. Az akció eredményeként az eljáró nyomozó ügyészek 5 gyanúsítottat hallgattak ki, köztük a bűncselekményekkel megalapozottan gyanúsítható orvost, valamint egy, a gyógyszerek értékesítésében közreműködő nőt. Kettőjük esetében döntött az ügyészség személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések indítványozásáról – olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

A vesztegetés minősített bűntettével, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel, valamint sikkasztással gyanúsított orvos esetében a nyomozó ügyészek kizárólag a letartóztatás elrendelésére látnak alapot, ezért erre tettek indítványt. A bűncselekmények elkövetését beismerő, közvetítő nő vonatkozásában a nyomozó ügyészség bűnügyi felügyelet elrendelést indítványozta. A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája megállapította, hogy a megalapozott gyanú fennáll, azonban az ügyészség indítványával szemben úgy döntött, hogy mindkét gyanúsított szabadlábon védekezhet. Az ügyészség nem tartotta elfogadhatónak a nyomozási bíró döntését, ezért fellebbezést jelentett be ellene. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék osztotta az ügyészség álláspontját, hogy kényszerintézkedések elrendelése szükséges, ezért mindkét gyanúsítottat bűnügyi felügyelet alá helyezte 4 hónapra. Eszerint a két terhelt nem hagyhatja el otthonát és nyomkövetőt kell, hogy viseljen.

Forrás: Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye; Fotó: police.hu (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.