Pesti Srácok

Wintermantel Zsolt: Karácsony Gergely 50 milliárdos működési hiányt halmozott fel

Wintermantel Zsolt: Karácsony Gergely 50 milliárdos működési hiányt halmozott fel

Karácsony Gergely főpolgármester az előző városvezetéstől örökölt tartalék és a rekordméretű adóbevétel ellenére 50 milliárd forint működési hiányt halmozott fel – mondta Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának vezetője szerdán, a Fővárosi Közgyűlésben.

Wintermantel Zsolt napirend előtti felszólalásában azt mondta: Karácsony Gergely képes volt elkölteni 214 milliárd forint tartalékot, képes volt felélni rekordméretű, több mint 200 milliárd forinttal nagyobb adóbevételt. Két olyan nagyberuházást fejezett be, amelyeket forrásokkal együtt az elődjétől örökölt; ezen kívül semmit nem fejlesztett, és még így is 50 milliárdos működési hiányt halmozott fel.

– tette hozzá a politikus, aki úgy fogalmazott: "gyurcsányi trükkel, a BKK felhasználásával, az önkormányzatokra vonatkozó éven túli folyószámlahitel tilalmát megkerülve 50 milliárdos idei kötelezettséget tolnak, húznak, vonszolnak át jövőre".

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Wintermantel Zsolt.

Karácsony Gergely úgy reagált: az elmúlt években 224 milliárd forint kormányzati megszorítást érte a fővárost, és a fideszesek most képesek feltenni azt a kérdést: "miért veszünk fel hitelt, hogy a város működni tudjon?"

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?