Pesti Srácok

A DK embere szerint a nyugdíjasoknak már nem kellene megengedni, hogy a jövőt illető ügyekben döntsenek

A DK embere szerint a nyugdíjasoknak már nem kellene megengedni, hogy a jövőt illető ügyekben döntsenek

Gyurcsányék főideológusa, Fleck Zoltán már korábban is belerúgott a nyugdíjasokba, igaz akkor azokkal az akadémikusokkal gyűlt meg a baja, akik nyugdíjasok vagy nyugdíj előtt állnak és nem formálnak szabadon véleményt, hanem ahogy ő fogalmazott "meghunyászkodnak". Azóta tovább ment és már arról beszél, hogy az idős korosztálynak tulajdonképpen nem kellene megadni a lehetőséget arra, hogy jövőbeni kérdésekről döntsenek, kvázi a választójoguk létjogosultságát kérdőjelezte meg. Ahogyan korábban az egyik momentumos politikus is. A Tűzfalcsoport összeszedett néhány olyan hajmeresztő kijelentést, amikor a baloldal és sajtója méltatlanul bánt vagy beszélt az idősekről.

Fleck Zoltán jogszociológus, a DK elnökének egyik főideológusa fél évvel ezelőtt keményen beleszállt azokba az akadémikus kollégáiba, akik “nyugdíj előtt állnak vagy már nyugdíjasok” és “alamizsnáért vagy a nyugalomért” ahelyett hogy szabadon véleményt formálnának, inkább “meghunyászkodnak.” A beszélgetőpartner Dési János ráerősítve erre a “megalkuszik” kifejezést használta gyakorlatilag a Fleckkel nem azonos nézeten levőket.

Fleck a napokban is adott interjút az egyik baloldali sajtóorgánumnak, amelyben már lényegesen messzebb ment, lényegében a nyugdíjasok választójogát létjogosultságát kérdőjelezte meg, mondván, ennek a korosztálynak már nincs annyi ideje az életben, mint a fiatalabb korosztálynak, így pedig nem reagál olyan minőségben a jövőbeli feszültségekre, mint az utána következő generációk. Éppen ezért - Fleck szerint - még a lehetőségét sem kellene megadni a nyugdíjas honfitársainknak, hogy a távoli jövőt érintő ügyeket érdemben befolyásolhassák:

PestiSracok facebook image

- teszi fel a kérdést a jogi egyetem tanára.

Fleck, a főjogász

Fleck még a 2022-es választások során beszélt arról a szélsőbaloldali HVG-nek, hogy egy 8–9 fős testület alkotja azt a közjogi szakértői csapatot, amely a kormányváltásra készülő ellenzék alkotmányos módosításait dolgozza ki. Ennek vezetője a jogász-szociológus, akit Márki-Zay Péter közös miniszterelnök-jelölt kért fel a pozícióra, de Fleck szerint Márki-Zay „sem az összetételébe, sem a munka tartalmi részébe nem szól bele, sőt az ellenzéki pártok sem küldenek a bizottságba senkit”.

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) az egyik fő aggódó a jogállamiság helyzetéért Magyarországon. A dolog pikantériája, hogy korábbi igazgatójuk, a posztkommunista MSZP-vel is jó kapcsolatokat ápoló Fleck Zoltán szájából hangzott el:

– érvelt akkor jogszociológus.

A baloldal nyugdíjasellenessége 2010 után új lendületet vett

2008-ban a Gyurcsány-kormány több tekintetben is módosította az új nyugdíjak megállapításának módját, és a módosítások egyenlegeként az ettől kezdve nyugdíjba vonulók kezdő nyugdíját 8 százalékkal alacsonyabb összegben állapították meg, mint a korábbi szabályok szerint. A nyugdíjasok helyzetét tovább nehezítették 2009-ben, amikor eltörölték a 13. havi nyugdíjat. A balliberális kormányzás hibái miatt az időskorúak bevételei jelentős csökkenést szenvedtek el 2010 előtt, hiszen a 13. havi nyugdíj megszüntetése mellett 2002–2010 között összesen 51,8 százalék volt az infláció. 2009-ben megemelték a nyugdíjkorhatárt, 2013 és 2022 között fokozatosan 62-ről 65 évre. Gyurcsány Ferenc azt ígérte, hogy majd akkor fizetnek nyugdíjprémiumot, ha a gazdaság teljesítménye ezt lehetővé teszi. Ennek feltételeként a 3,5 százalékos gazdasági növekedést jelölték meg. A csőd szélére sodort gazdaság miatt ennek nem volt realitása.

A Momentum is a nyugdíjasok szavazati jogának megvonásán morfondírozott

Fleck egyébként említett kijelentésével tulajdonképpen egy az egyben megismételte a Momentum-alapító Kádár Barnabás pár évvel ezelőtti, szélsőségesen gerontofób és antidemokratikus kijelentéseit.

A momentumos politikus a lengyel választások eredményeinek kontextusában vetette fel a nyugdíjasok, sőt, nyugdíjazástól függetlenül az összes 60 év feletti szépkorú szavazati jogának megvonását, mondván, nem „ők szenvedik meg annak (döntésük - a szerkesztő) következményeit”, hanem a fiatalok. A helyzetet csak súlyosbította, hogy a kifejtetteket hallgatólagosan az összes baloldali párt akceptálta, ugyanis egyetlen elítélő nyilatkozat sem került kibocsátásra a nagy port kavaró ügyben.

A Jobbik és a farhát kommandó

Korábbi választási szövetségese, az újra a nagypolitikába visszatérni szándékozó Vona Gábor még a Jobbik elnökeként nyilatkozott úgy az időskorúakkal összefüggésben, hogy

A Jobbik később sem tudta levetkőzni az idősekkel szembeni ellenérzéseit, 2019-ben egy hangfelvétel látott napvilágot, amelyen a párt vezetése a következőképpen fogalmazott:

A balos sajtó is olyan, mint a gazdáik

Az ellenzéki sajtó is előszeretettel alázza meg az idősebb korosztály méltóságát. Gulyás Balázs, a Magyar Hang újságírójaként „tanulatlan, vidéki idős embereknek” nevezte a polgári oldal támogatóit. Míg az Index - azóta Telexhez átigazolt - munkatársai korábban fotókkal ellátott bejegyzéseikben gyalázták összehangoltan az időseket. Mivel a megszólalások túlnyomó része a stílusuk miatt alkalmatlan az idézésre, így csak a „legenyhébb” vélemény citálható annak szemléltetésére, hogy voltaképpen milyen véleménnyel van a progresszív sajtó az idősekről:

-szól az egyik nagyívű, „közírói hivatáshoz méltó” bejegyzéshez fűzött kísérő szöveg.

Forrás: Tűzfalcsoport, fotó: ATV

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.